Donald Tusk elődje, az állam- illetve kormányfők uniós tanácsának első elnöke szerint a görög válság túl sokáig tartott, a végső megállapodást pedig senki sem tekinti úgy, hogy azzal minden fél jól járt volna.A közelmúltban alakult Európai Politikai Központ elnöki minőségében tartott, az évet értékelő beszédében Van Rompuy úgy vélte, hogy a Grexit a legrosszabb dolog lett volna, ami az eurózónával megtörténhet, egyben reményét fejezte ki, hogy az új görög kormány stabil és elszánt lesz.„A derűlátás erkölcsi kötelesség” – hangoztatta a flamand politikus. Az egykori belga kormányfő a gazdasági és monetáris unió további mélyítését szorgalmazta, s hiányolta az erre vonatkozó politikai elszántságot. Mint mondta: annak, hogy a migráció került a figyelem középpontjába, nem szabad akadályoznia a munkát a tényleges gazdasági és monetáris unió megteremtésén.„Máskülönben a rövid távú gondolkodás áldozataivá válunk, ami a modern politika rákfenéje” – húzta alá Herman Van Rompuy. Mint fogalmazott, a migráció a populista és szélsőséges erők kemény magjának témája már több mint húsz éve, de egészen a közelmúltig nem lehetett érezni, hogy égetően sürgős lenne a megoldás.Láthatólag még az elmúlt évek földközi-tengeri tragédiái sem voltak elegendőek ahhoz, hogy mozgósítsák a kellő politikai energiát a megoldáshoz. Ez szégyenteljes– jelentette ki Van Rompuy.Az iraki, líbiai és szíriai helyzettel kapcsolatban az Európai Tanács volt elnöke az ENSZ Biztonsági Tanácsát tehetetlennek nevezte, s – mint mondta – majd csak a történelem dönti el, ki a felelős azoknak a százezreknek a haláláért, akiket meg lehetett volna menteni. Van Rompuy reményét fejezte ki, hogy az Iránnal kötött megállapodás megkönnyíti majd a nagyhatalmak közötti együttműködést. A politikus egyúttal a harminc éves háborút lezáró vesztfáliai békéhez hasonló megállapodást szorgalmazott az arab világ megosztottságának rendezésére.Ezek a probléma igazi okai. Míg a háború tart, addig az emberek Európa felé fognak menekülni– nyomatékosította az aktív politizálástól visszavonult politikus.Van Rompuy arra is kitért, hogy a humanitárius segélyezésnél többet nyújtó, valódi közös kül- és biztonságpolitikára lenne szükség. A politikus a mérsékelt politikai diskurzus megőrzésének fontosságát hangsúlyozta. Mint fogalmazott: a politikai paletta eltolódása a szélsőségek felé az uniót magát sodorná veszélybe.Az Európai Tanács első elnöke elmondta, hogy négy jelenséget szigorúan el kell választani egymástól: a háborús menekülteket, az uniós polgárok szabad mozgását, a gazdasági menekülteket, valamint a terrorizmus elleni harcot. Mint mondta: a szabad mozgást, a schengeni övezetet és a dublini rendeletet sem szabad összekeverni, mert vannak, akik mindháromtól megszabadulnának, de az az unió széthullását jelentené.Van Rompuy úgy látja, elkerülhetetlen a menekültek elosztása a tagállamok között, ha pedig a miniszterek erről nem tudnak hétfőn megállapodni, akkor uniós csúcs összehívása válik szükségessé.„Végső soron ez egy szabályokra épülő unió, és ezeknek a szabályoknak az áthágása veszélyes” – mutatott rá a belga politikus, hangsúlyozva azt is, hogy az EU egyben értékközösség is. A korábbi uniós vezető úgy vélte, az elkeseredett menekültek nem fogják feladni, továbbra is megpróbálnak majd bejutni Európába.Sem kerítés, sem határellenőrzés, sem a szociális juttatások csökkentése nem tántorítja el őket, hogy útra keljenek. Csak a béke állíthatja meg a háborús menekülteket– fogalmazott Herman Van Rompuy.A volt miniszterelnök szerint a migráció része az emberiség történelmének, s bizonyos értelemben mindannyian migránsok leszármazottai vagyunk. Van Rompuy az Egyesült Királyság esetleges kilépéséről is beszélt, s leszögezte: a legfontosabb az unió egyben tartása; egy magában álló nemzet semmilyen problémára nem jelent megoldást, egy ilyen ország szerinte eljelentéktelenedik a globális gazdaságban.„A Brexit az Egyesült Királyság létét sodorná veszélybe, s máshol Európában is felbátorítaná a szeparatistákat” – hangoztatta Herman Van Rompuy.
A migráció a populista és szélsőséges erők kemény magjának témája
Az idei év nyara mind az emberiség, mind az európai ügy számára rossz volt, s könnyen lehet, hogy az ősz sem lesz jobb – vélekedett csütörtökön Herman Van Rompuy, az Európai Tanács korábbi elnöke.
2015. 09. 10. 20:30
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!