A magyar államfő reményét fejezte ki, hogy a tagállamok képviselőinek Ferenc pápa felszólalása és a 15 évre szóló új fejlesztési program elfogadása után tanúsított lelkesedése nem csak a pillanatnak szólt, és mindenki át fogja gondolni a Párizsban képviselendő álláspontját.Áder János emlékeztetett rá, hogy a Római Klub több mint 40 évvel ezelőtt fogadta el jelentését, amely rávilágított arra, hogy az addig korlátlannak tartott fejlődés nem fenntartható. Felhívta a figyelmet arra, hogy a világ országainak nemhogy 40 éve nincs, de hamarosan 40 napja sem marad a megegyezésre.„Sokan és sokszor idézték azt a kelet-afrikai közmondást, hogy a Földet nem őseinktől örököltük azért, hogy azt tegyük vele, amit akarunk, hanem a gyermekeinktől kaptuk kölcsön. Csakhogy az eddigi párizsi klímafelajánlásainkat nézve, ha nem térünk észre, gyermekeink örökségét feléljük, megsemmisítjük, elherdáljuk” – fogalmazott az elnök.„Hiába fogadtunk el ma délelőtt látványos fenntartható fejlődési célokat más területeken, ha a klímacél nem teljesül, a többi fejlődési cél elérése is reménytelen. Ha Párizsban nem leszünk eredményesek, és még több szén-dioxidot bocsátunk ki a légkörbe, még tovább fűtjük a bolygót, és még inkább fokozzuk az elmúlt évek káros hatásait, akkor a fenntartható mezőgazdaság és élelmiszer-termelés, a fenntartható vízgazdálkodás csupán vágyálom marad” – mondta.Rámutatott, hogy a megművelhető területtel együtt csökken a megtermelhető élelmiszer mennyisége, ha pedig tovább gyorsul a víz körforgása, a hidrológiai ciklus, akkor egyre gyakoribb és egyre súlyosabb természeti katasztrófákkal kell számolni. Ha folytatódik a tengerek, óceánok savasodása, akkor egymilliárd ember elsődleges élelmiszerforrása kerül veszélybe.„Mi következik mindebből? A szegénység nem csökken, hanem nőni fog. A társadalmi egyenlőtlenség nem csökken, hanem nőni fog, és ebből adódóan nőni fog természetesen a társadalmi feszültség is, ami ellehetetleníti a jó kormányzást, a biztonságot és a békét” – jelentette ki.„A végén háború és a mostaninál lényegesen nagyobb mértékű migráció következik” – hangsúlyozta Áder János.A magyar elnök köszönetet mondott mindazoknak, akik több mint 40 év után lehetővé tették, hogy a világszervezet tagállamai megállapodhassanak a fenntartható fejlődési célokról. Emlékeztetett rá ugyanakkor, hogy ez alatt a négy évtized alatt a világ népessége és az üvegházhatású gázok kibocsátása egyaránt megduplázódott, felére csökkent viszont az egy főre eső édesvíz mennyisége. Ezen időszak alatt a mezőgazdasági földterületek nagysága évente egy Belgium nagyságú területtel csökkent.Az államfő az ENSZ-ben elmondott beszédét követően eszmecserét folytatott Jerry Brownnal, a rendkívüli aszály sújtotta Kalifornia állam kormányzójával.
Áder: Negyven nap sem marad a megegyezésre
A köztársasági elnök a világszervezet fenntartható fejlődési csúcstalálkozóján beszélt, New Yorkban.
2015. 09. 26. 5:37
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!