Ciprasz folytatja a harcot

Az alacsony részvételi arány sem szegte kedvét a volt kormányfőnek.

MTI
2015. 09. 21. 5:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szavazatok 99,44 százalékának összeszámlálásán alapuló eredmények szerint a Radikális Baloldali Koalíció (Sziriza) a szavazatok 35,47 százalékát kapta, a jobbközép Új Demokrácia 28,09 százaléknyi voksot szerzett, a harmadik a szélsőjobboldali Arany Hajnal párt lett a szavazatok 7 százalékával. Rajtuk kívül még öt párt – kettő választási szövetségben – jutott be a parlamentbe, köztük a jobboldali Független Görögök (Anel) a legkevesebb, 3,6 százaléknyi vokssal.

A távolmaradás kimondottan magas, 43,5 százalékos volt tekintettel arra, hogy Görögországban a részvétel hagyományosan magas szokott lenni. Januárban a szavazásra jogosultaknak 36,4 százaléka nem élt jogával, azaz a részvétel akkor 63,3 százalékos volt, most pedig csak 56,5.

Az abszolút többség megszerzéséhez a 300 tagú parlamentben legalább 151 mandátumot kell megszerezni. A Szirizának és az Anelnek együtt 155 embere lesz a parlamentben, és közülük 145-en a Szirizát fogják képviselni. Az Új Demokrácia 75 helyet szerzett meg.

„A Sziriza világos mandátumot kapott négy évre. Ez nem a Sziriza győzelme, ez országunk népének győzelme” – hangoztatta Ciprasz Athén központjában egybegyűlt hívei előtt. Mint mondta, pártja az országot kormányozva hét hónapon át vívta egyenlőtlen harcát, és bebizonyította, „túl kemény ahhoz, hogy elhaljon”.

„Holnap elbúcsúzunk a múlttól. A görög lobogó most nem csak a mi országunk felett lobog, hanem Európa legnagyobb terein is” – mondta a politikus, és fogadkozott, hogy négy éven át fogja folytatni a harcot hazájáért.

Ezzel egy időben Panosz Kammenosz, a Szirizával eddig együtt kormányzó, jobboldali Független Görögök elnöke bejelentette, hogy a két párt már hétfőn hozzálát a kabinetalakításhoz.

Az elnöki hivatalban közölték, hogy Prokopisz Pavlopulosz államfő hétfőn kormányalakítási megbízást ad a 41 éves Ciprasznak, és amennyiben a két párt megegyezik az összetételben, a kabinet talán már aznap este vagy kedd reggel leteszi a hivatali esküt. A migrációs válságnak szentelt szerdai EU-csúcson azonban még az államfő fogja képviselni Görögországot egy korábbi megállapodásnak megfelelően.

A Sziriza és az Anel kormányozta hét hónapon át az országot a januári választás után, s a mostaninál nagyobb többségre támaszkodott a parlamentben. A két párt programjában csak az volt a közös, hogy mindketten elutasították a megszorító politikát, a hitelprogram feltételeinek újratárgyalását ígérték.

Ciprasz a múlt hónapban lemondott, miután pártjában fellázadtak a hitelezők szigorú feltételeit tartalmazó harmadik pénzügyi mentőcsomag elfogadása ellen. Ciprasz részéről ez politikai pálfordulással felérő döntés volt, tekintettel arra hogy a megszorító intézkedések elutasításának ígéretével nyerte meg az előző választást.

Az Európai Unió központi intézményeinek vezetői közül többen gratuláltak hétfőn Alexisz Ciprasznak a választáson aratott győzelméhez.

Margaritisz Szchinasz, az Európai Bizottság vezető szóvivője az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény sajtótájékoztatóján közölte, hogy Jean-Claude Juncker bizottsági elnök a nap folyamán telefonon is kifejezi jókívánságait Ciprasznak, akinek a vezetése alatt Görögország tiszteletre méltó reformprogram mellett kötelezte el magát. E reformprogram az uniós szóvivő szerint arra hivatott, hogy a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés útjára vezesse Görögországot.

Szchinasz örömének adott hangot amiatt, hogy a görögországi választás széles Európa-párti többséget eredményezett. „Juncker elnök továbbra is kész segíteni Görögországnak, sok még a tennivaló, és nincs vesztegetni való idő” – mondta. Brüsszelben arra számítanak, hogy hamarosan megalakul az új kormány, és még az ősszel megkezdheti a feladatok megvalósításának közös áttekintését az uniós illetékesekkel – közölte, hozzátéve: a választás előtti átmeneti kabinet mindenesetre jó előkészítő munkát végzett. Kitért arra, hogy a menekültválság miatt is mielőbb hozzá kell látni a közös munkához Athénnal.

Donald Tusk, az uniós tagországok állam-, illetve kormányfői testületének, az Európai Tanácsnak az elnöke szintén gratulált Ciprasznak, és reményét fejezte ki, hogy az országban meglesz a szükséges politikai stabilitás a kihívások megválaszolásához.

Értetlenségének adott hangot Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke hétfőn a France Inter rádiónak nyilatkozva amiatt, hogy a Sziriza miért ragaszkodik korábbi koalíciós partneréhez, a Független Görögök párthoz.

„Második alkalommal hívtam fel, hogy megkérdezzem, miért ezzel a furcsa szélsőjobboldali párttal folytatja a közös kormányzást – mondta az uniós vezető az Anelre utalva. – Túl sok mindent nem válaszolt. [ ] Meggyőzőnek tűnő dolgokat mondott, amelyek az én megítélésem szerint végső soron kicsit különösek.” Az EP elnöke Ciprasz választási győzelmét mindenesetre lenyűgöző teljesítménynek nevezte.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.