Stefano Esposito közlekedési tanácsnok szóvivője hétfőn elmondta, hogy a városvezetés a következő két héten belül hoz döntést. Az intézkedéssel a december 8-án kezdődő különleges szentév okozta túlterheltség ellen akarják védeni a belvárost.
Esposito szerint 2014-ben 90 ezer turistabusz érkezett Róma központjába, a szentévben 170 ezer látogatóra számítanak. „Ha naponta csak 200 eurót kellene fizetni, az hatalmas csáberővel bírna” – fogalmazott Esposito, aki szerint az óvároson kívül alakítanának ki parkolókat a buszok számára.
Az elmúlt héten a német buszos szakma már riadót fújt, Wolfgang Steinbrück, a Német Buszvállalatok Szövetségének elnöke szerint „példátlanul botrányos” és az európai buszosok számára elfogadhatatlan a terv.
Ferenc pápa márciusban jelentette be az irgalmasságnak szentelt rendkívüli szentévet. Mint később kiderült, a Vatikán az olasz kormánnyal sem egyeztetett erről előzetesen. A szentév a Szent Péter-bazilika szent kapujának megnyitásával kezdődik idén decemberben, és 2016. november 20-ig tart.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!