A helyi idő szerint péntek hajnali 1 óra (magyar idő szerint csütörtök délután 6 óra) körül bekövetkezett földmozgás epicentruma 24 kilométeres mélységben volt, 30 kilométerre Sorong városától. A település a világ második legnagyobb szigetének számító Új-Guinea indonéziai részének északnyugati partvidékén található. A csendes-óceáni cunamifigyelő központ jelezte, hogy nincs szökőárveszély.Az USGS egyik korábbi tájékoztatásában még 6,9-es erősségű földrengés szerepelt. Egyelőre nincsenek információk áldozatokról vagy károkról. Indonézia a csendes-óceáni „tűzgyűrűn” fekszik, ahol különösen gyakoriak a földrengések, illetve a vulkáni kitörések. Több mint tíz éve, 2004 decemberében egy 9,3-as erősségű földrengés történt az indonéziai Szumátra szigetétől nyugatra az Indiai-óceán mélyén, és a földmozgást követő szökőár az óceánnal határos tizennégy országban összesen legalább 230 ezer halálos áldozatot követelt, valamint kétmillió embert tett földönfutóvá.
Erős földrengés rázta meg Indonézia keleti részét
A földrengés erősség a Richter-skála szerinti 6,6-es magnitúdójú volt.
2015. 09. 24. 19:00
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!