A menekültválság megoldására ahány ember, annyi javaslat. Több európai vezetői szerint a kiutat a kvótarendszer jelentheti. Más prominens politikusok – többek között Orbán Viktor is – úgy vélik, a problémát a gyökerénél kell kezelni, azaz először a Közel-Keleten kell rendet tenni. Erre utalt minap Dimitrisz Avramopulosz görög menekültügyi biztos is, aki úgy fogalmazott „nincs olyan fal, amelyen ne lehetne átmászni, és nincs olyan tenger, amelyen ne lehetne átkelni, ha az ember erőszakkal néz szembe” (Cikkünk előző változatában tévedésből Szijjártó Péternek tulajdonítva jelent meg ez az idézet. Az érintettektől elnézést kérünk – a szerk. ). Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter álláspontja szerint a háborús zónákból menekülők érdeke, hogy hazájukhoz a legközelebb maradjanak, ezért át kell vennie Európának a török, a libanoni, a jordán és az iraki menekülttáborok finanszírozását, és ha kell, jöjjenek létre új táborok is.
Persze találunk alternatív, a politikai gondolkodásmódtól igencsak eltérő javaslatokat. Legutóbb egy egyiptomi milliárdos tett szokatlan felajánlást. Az Orascom TMT távközlési cég vezérigazgatója, Naguib Zavirisz Olaszországtól vagy Görögországtól vásárolna egy földközi-tengeri szigetet az otthonaikat elhagyni kényszerülő embereknek. „Ez egy nagyon egyszerű megoldás” – nyilatkozta korábban a mogul a CNN-nek. „Eladnak nekem egy szigetet, én pedig átmeneti menedéket nyújtanék. Létesítenék egy kikötőt a hajók számára, a menekültek pedig alkalmazottaimként megépíthetnék saját otthonaikat, iskoláikat, kórházaikat, egy egyetemet és egy hotelt” – mondta Naguib Zavirisz. A vállalkozó Twitter-oldalán is hangsúlyozta: tudja, hogy nem lesz könnyű az olasz és a görög kormányt meggyőznie, de képes arra, hogy tervét végre hajtsa.
Most úgy tűnik közelebb került elképzelésének megvalósításához, ugyanis a közel-keleti térség egyik leggazdagabb üzletembere bejelentette, talált két magánkézben lévő görög szigetet – számolt be róla szintén a CNN. Az üzletember az amerikai hírportálnak elmondta, kapcsolatba lépett a tulajdonosokkal, akik érdeklődnek terve iránt. Az új otthont, amely az egyiptomi mogul becslései szerint 100-200 ezer embernek jelentene menedéket, a török partoknál tengerbe fúlt szír kisfiú, Aylan Kurdi után nevezné el Aylan-szigeteknek. Ez az esemény ösztönözte egyébként Naguib Zaviriszt arra, hogy egyáltalán szigetvásárlásra adja a fejét. „Miután megláttam a képet, amelyen az apa kezében tartja a kisfia élettelen testét, felébredtem. Nem ülhetek karba tett kézzel, nem tehetek úgy, mint ha ez nem az én problémám volna” – mondta.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!