Ferenc pápa felszólította New York lakóit

Mintegy 20 ezer hívő előtt mutatott be szentmisét helyi idő szerint pénteken New Yorkban a Szentatya.

MTI
2015. 09. 26. 15:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egyházfő egyesült államokbeli útjának utolsó állomása Philadelphia, ahol részt vesz a családok világtalálkozóján. Az eseményre mintegy másfél millió katolikus hívőt várnak.A New York-i Madison Square Gardenben pénteken elhangzott szentbeszédében Ferenc pápa dicsérően szólt a nagyvárosok sokszínűségéről, egyúttal azonban arra figyelmeztetett, hogy nem szabad megfeledkezni a kirekesztettekről. „A nagyvárosok elrejtik azoknak az embereknek az arcát, akiknek nincs állampolgárságuk vagy másodosztályú állampolgárok” – mondta. „Ezek az emberek ott állnak városaink peremén, járdáinkon, fülsiketítő névtelenségben” – folytatta, felszólítva New York lakóit, hogy forduljanak feléjük.Ferenc pápa kedden kezdte meg első egyesült államokbeli látogatását, ahová Kubából érkezett. Szerdán találkozott Barack Obama amerikai elnökkel, majd csütörtökön első katolikus egyházfőként beszédet mondott az amerikai kongresszusban. Pénteken New Yorkban felszólalt az ENSZ fenntarthatósági csúcstalálkozóján, lerótta kegyeletét a 2001. szeptember 11-i terrortámadás csaknem 3 ezer áldozatának emlékművénél, és látogatást tett egy iskolában New York hírhedt East Harlem negyedében.Philadelphiában Ferenc pápa szentmisét mutat be a Szent Péter és Pál-katedrálisban, részt vesz egy, bevándorlóknak tartott, a vallásszabadságról szóló találkozón, majd a világtalálkozó zárásaként esti imaórát tart a családokkal. Ezen mások között Andrea Bocelli olasz operaénekes is szerepel.Vasárnap a philadelphiai Benjamin Franklin Parkway-on lesz a pápai zarándoklat záró miséje. Várakozások szerint ezen Ferenc pápa a házasságról és a családról fog elmélkedni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.