A görög belügyminisztérium bejelentette, hivatalos Cipraszék győzelme. A harmadik helyre várhatóan a szélsőjobboldali Arany Hajnal esélyes 7,2 százalékkal.Az abszolút többség megszerzéséhez a 300 tagú görög parlamentben legalább 151 mandátumot kell megszerezni. Az eddigi eredmények alapján a Sziriza már magáénak tudhat 144 helyet.Ciprasz még az este folyamán tárgyal korábbi koalíciós partnerével, a nacionalista Független Görögök (Anel) vezetőjével. Három napon belül a Sziriza új kormányt ígér. A 18-24 közöttiek 40 százaléka szavazott a Szirizára, míg a neonáci Arany Hajnal szavazatainak 16,6 százalékát az 1,3 milliós görög munkanélküliek közül kapták. Mindig idők egyik legalacsonyabb részvételi adatait produkáló választása volt a mai, 54,8 százalékkal. Annak ellenére, hogy törvényileg kötelező szavazni Görögországban, bár nem szankcionálják.Az első becsült eredmények hasonló szavazatarányt jósoltak: a Szirizának 30-34, az Új Demokráciának pedig 28,5-32,5 százalékot.A harmadik helyezésre három pártnak van esélye: a szélsőjobboldali Arany Hajnal eredményét 6,5-8, a Görög Kommunista Pártét (KKE) 5,5-7 százalékra, a szocialista Pánhellén Szocialista Mozgalomét (Paszok), illetve az eurózóna-tagságot támogató A Folyó (To Potami) nevű balközép pártét egyaránt 4-5,5 százalékra tette az exit poll felmérés.Az elemzők szerint várhatóan kilenc párt kerül be a parlamentbe, és szinte biztosra veszik, hogy a Szirizát nemrég az Athénnak szánt 86 milliárd eurós újabb uniós mentőcsomag feltételei miatt elhagyó képviselők közelmúltban alapított pártja, a Népi Egység nem éri el a bejutási küszöböt.Tekintettel a csekély különbségre, a Sziriza székhelyén a hírügynökségi jelentések szerint óvatosan, de derűlátóan nyilatkoztak. A párt szóvivője az EFE spanyol hírügynökségnek „egyértelmű előnyről” beszélt, amely szerinte a szavazatok összeszámlálása után csak növekedni fog.Panosz Szkurtletisz volt energiaügyi miniszter is úgy vélekedett, hogy pártja nagyobb különbséggel előzi meg legfőbb riválisát. Evklidisz Cakalotosz volt pénzügyminiszter így fogalmazott: „Még nem győztük meg teljesen az embereket arról, hogy van megoldásunk a válságra, ezért újból meg kell próbálnunk meggyőzni őket”.Kosztisz Hadzidakisz, aki az Új Demokrácia vezette korábbi kormányban a fejlesztési tárca vezetője volt, a Szkai televíziónak kijelentette: ha a Sziriza kapja a legtöbb szavazatot, jó lenne, ha közös kormányzásra hívná meg az Új Demokráciát.Erre azonban nincs nagy esély – vélik megfigyelők. Emlékeztetnek: Evangelosz Meimarakisz, az Új Demokrácia miniszterelnök-jelöltje korábban úgy nyilatkozott, hogy bármelyik párt is nyeri a szavazást, önmagában vélhetően nem lesz majd képes kormányt alakítani, ezért nemzeti egységkormányra lenne szükség a 86 milliárd eurós legutóbbi nemzetközi mentőprogramja fejében vállalt reformok végrehajtásához, csakhogy a Sziriza már jelezte: nem kíván ilyen koalíciót alakítani.
Görög választás: győzött a Sziriza
Elismerte a konzervatív Új Demokrácia vereségét Evangelosz Meimarakisz.
2015. 09. 20. 17:21
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!