Összesen 54 személyt vett őrizetbe a rendőrség, mert a gyanú szerint a felvonulás résztvevői elleni támadásra készültek. A séta útvonalán kívül fogták el őket – adta hírül a szerbiai közszolgálati televízió.A szerb belügyi tárca reggel közölte: nem fogják engedni, hogy bárki is veszélyeztesse a szerbiai állampolgárok biztonságát, és a hatóságok megtesznek mindent annak érdekében, hogy megőrizzék a rendet és a nyugalmat Belgrádban.Boban Stojanovic szervező kijelentette, hogy ez volt az első igazi melegfelvonulás Belgrádban, mert bár tavaly is nagyobb incidensek nélkül tudták megszervezni a rendezvényt, akkor még volt félelem a résztvevőkben, most viszont felszabadultabban, jó hangulatban tudtak végigsétálni a főváros központi utcáin.A melegfelvonuláshoz több nagykövet, miniszter, parlamenti képviselő és Belgrád polgármestere is csatlakozott.Idén először megrendezték a transzneműek felvonulását is.Egyetlen ellentüntetést tartottak, néhány tucat hívő tiltakozott a homoszexuális, biszexuális és transzszexuális közösség rendezvénye ellen.Az utóbbi években a hatóságok biztonsági kockázatra hivatkozva betiltották a rendezvényt, mert 2001-ben, az első belgrádi melegfelvonuláson a résztvevőket ultranacionalista, szélsőséges csoportok tagjai, valamint futballszurkolók támadták meg, amire a rendőrség nem reagált időben. A felvonulás résztvevői közül többen megsebesültek. Ezt követően 2009-ben kísérelték meg újra megtartani a melegfelvonulást, de a hatóságok betiltották biztonsági megfontolásokból. A következő évben sikerült megtartani a felvonulást, de a szélsőséges támadások következtében mintegy 150-en megsebesültek. Tavaly a jelentős rendőri jelenlét és a kormányfő határozott kiállása miatt jelentősebb incidensek nélkül tartották meg a rendezvényt.
Incidens nélkül zajlott a belgrádi melegfelvonulás
A vasárnapi Pride szervezői a migránsokkal való szolidaritásra szólítottak fel.
2015. 09. 20. 19:53
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!