A tájékoztatás szerint a két távközlési társaság Európában elsőként kombinálja a műholdas és a Long Term Evolution (LTE) technológiára épülő rendszert, amely a világ leggyorsabb repülőgép-fedélzeti szélessávú hálózata lesz. Az elméleti maximális sebesség 75 megabites másodpercenkénti (Mbps) sávszélesség lehet majd.A több száz millió eurós beruházás keretében a Deutsche Telekom Európa-szerte 300 bázisállomását alakítja át, hogy összekapcsolható legyen az új Inmarsat műholddal.A hibrid rendszer elsőként a Lufthansa rövid- és középtávú járatain üzemel majd, de a DT szerint más légitársaságok számára is elérhető lesz.A dpa német hírügynökség idézte Carsten Spohrt, a Lufthansa vezérigazgatóját, aki elmondta, hogy a fedélzeti wifi áráról még nem döntöttek, az egyebek között az igényelt szolgáltatástól, illetve az utas által megtett távolságtól függ.Andrew Sukawaty, az Inmarsat elnöke világújdonságnak nevezte a hibrid rendszert, amit az Európai Unió összes tagállama használ majd, hozzátéve, hogy 2024-re a cégeknek az európai repülőgép-fedélzeti internetszolgáltatásból származó bevétele a várakozások szerint eléri az 5,2 milliárd dollárt.
Jön a műholdas netszolgáltatás a repülőkön
A hibrid rendszer elsőként a Lufthansa rövid és középtávú járatain üzemel majd.
2015. 09. 21. 22:20
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!