A műveletnek ezt a fázisát Sofiának keresztelik el arról a kislányról, aki a migránsok mentésében is részt vevő egyik katonai hajón született a nyáron.„Legyen ez a név a remény jele!” – fogalmazott Federica Mogherini az EuNavforMed római székhelyű parancsnokságán.Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője hangsúlyozta, hogy a művelet új fázisában részt vevő hadihajók megközelíthetik, feltartóztathatják, átkutathatják és le is foglalhatják az emberkereskedők hajóit és más eszközeit.Mint mondta, az utóbbi hónapokban az emberkereskedő-szervezetek húsz hajóját azonosították és megfigyelés alatt tartották – ezekből 17 Líbiából, 3 pedig Egyiptomból kelt útra –, de nem tartóztathatták fel őket, mivel eddig a műveletben részt vevő egységeknek erre nem volt felhatalmazásuk. „A második szakaszban ez lehetséges lesz” – szögezte le Mogherini.Hozzátette, hogy a katonai művelet nem a migránsok elriasztását szolgálja. Federica Mogherini megjegyezte, hogy az Európa felé tartó számos migrációs útvonal között a Földközi-tengeren veszítik a legtöbben életüket.Az EuNavforMed katonai művelet júliustól tartó első szakaszának a feladata az emberkereskedő- és embercsempész-hálózat megfigyelése és felmérése volt. A művelet parancsnoka Ennio Credendino olasz ellentengernagy.
Keményebben odacsap az EU a Földközi-tengeren
Megkezdődik az EuNavforMed katonai művelet második szakasza.
2015. 09. 24. 17:32
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!