Majdnem két és fél évtized és végeláthatatlan viták után csütörtökön új otthonra talált az 1,7 méter magas szoborfej a spandaui citadellában, ahol egy várhatóan jövő tavasszal nyíló kiállítás egyik központi eleme lesz.A Leleplezve – Berlin és emlékművei című tárlat a német főváros több korszakából mutatja be a köztéri szobor- és emlékműtermést, valamint azt, hogy miként viszonyul Berlin a korábbi korszakokból származó emlékműveihez.Csütörtök reggel daru emelte ki a vöröses kőfejet, amely a város délkeleti szélén, egy erdő talaja alatt rejtőzött, onnan teherautó vitte Spandauba.A szobrot a szovjet birodalom összeomlása után, 1991 őszén kezdték lebontani sok más hasonló emlékművel együtt. A kommunista forradalmárt, a Szovjetunió első vezetőjét egy gigantikus zászlóval együtt ábrázoló szobrot több mint 120 darabra aprították. A munka a tervezettnél tovább tartott, 1992-ben ért véget, nemcsak a művelet bonyolultsága miatt, hanem azért is, mert sokan tiltakoztak a szobor eltávolítása ellen és igyekeztek akadályozni a bontást.A gránitból készült Lenin-szobor a szovjet „udvari szobrászként” is emlegetett Nyikolaj Tomszkijnak, a szovjet művészeti akadémia egykori elnökének munkája. A 19 méter magas alkotást 1970-ben, Lenin századik születésnapja alkalmából állították fel a Friedrichshain városrészben fekvő, akkor Lenin térnek, ma az Egyesült Nemzetek terének nevezett téren.
Kiásták a Lenin-szobor fejét Berlinben
A spandaui citadellában talált új otthonra, ahol egy várhatóan jövő tavasszal nyíló kiállítás egyik központi eleme lesz.
2015. 09. 10. 19:09
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!