Egyelőre csak felderítő drónokat röptetnek Latakia környékén a Szíriába átdobott orosz katonák, ami előkészítheti a komolyabb légi és szárazföldi akciókat. Ehhez újabb két bázis épül, és lassan felvonul Tartúszban és a Latakia melletti repülőtéren a korszerű technika is. Közvetetten ezt erősítik a légibázist a felkelők részéről ért támadások és erről számolnak be az amerikai felderítési információk is. Ezek szerint az eddigi négyhez a hét végén újabb 24 Szu–30-as vadászgép érkezett, s néhány nap alatt nagyjából megduplázódott, 15-re emelkedett az itt állomásozó Mi–17-es és Mi–24-es harci helikopterek száma is. Emellett Szíriában van már 36 páncélozott szállítójármű mellett kilenc harckocsi és két légvédelmirakéta-rendszer is. Emellett, mint arról a Kommerszant orosz katonai forrásokból értesült, a tartúszi támaszponton 1700 deszantos és katonai tanácsadó tartózkodik.Az orosz jelenlét fokozásával párhuzamosan ugyanakkor a helyi angol nyelvű napilap, a Daily Star értesülése szerint a kormányerőkkel közösen ostromolt Zabadani bevétele után kivonulhat Szíriából a libanoni bázisú síita Hezbollah. Az elmúlt három évben több ezer síita gerilla harcolt Aszad oldalán, rajtuk keresztül érkezett a nem elhanyagolható iráni támogatás is, sokak szerint a nehéz időkben ők mentették meg a szír elnököt a bukástól. Az orosz támogatás intenzívvé válásával most úgy gondolhatják, hogy a feladatukat elvégezték, s bár kiképzőket és kommandósokat minden bizonnyal hátrahagynak, az első lehetséges alkalommal kiszállnak a profiljuktól idegen háborúból. Egy ilyen lépés ugyanakkor az orosz–izraeli alku része is lehet, és Moszkva az esküdt ellenség hátrébb vonásával nyugtathatja Izraelt, biztosítva a semlegességét.
Kiszáll a Hezbollah?
Moszkva teljesen magára vállalhatja Aszad támogatását.
2015. 09. 23. 11:04
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!