Klicsko újraindul a főpolgármesteri posztért

A szakadárok továbbra sem tettek le arról, hogy saját választásokat rendezzenek.

MTI
2015. 09. 21. 19:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Klicsko sajtótitkára hétfőn a Twitter közösségi internetes oldalon hozta nyilvánosságra, hogy Petro Porosenko Blokkja, a Szolidaritás nevű tömörülés területi szervezete a jelenlegi főpolgármester újraindítása mellett döntött.Klicsko már korábban bejelentette, hogy szeretne ismét indulni az ukrán főváros polgármesteri posztjáért, amelyet 2014 júniusa óta tölt be. Hozzátette, hogy biztos a győzelmében.Eközben hétfőn Ihor Plotnickij, a kelet-ukrajnai szakadárok által önkényesen kikiáltott Luhanszki Népköztársaság vezetője rendeletet adott ki, amelyben november 1-jére írta ki az önkormányzati választást az általa irányított területen. A rendelet értelmében a Luhanszk megyei szakadárok 12 városban, köztük a megyeközpontban és hat járásban tartanak saját helyhatósági választást.Olekszandr Zaharcsenko, a donecki szakadárok vezetője múlt szerdán rendelte el, hogy az általa irányított „népköztársaságban” október 18-án tartsák meg az önkormányzati választásokat. A DAN donecki szakadár hírügynökség jelentése szerint pénzhiány miatt egyelőre csak a városokban és járási szinten tartanak választásokat, a többi közigazgatási egységben, azaz a kisebb településeken később lehet majd új helyi vezetőkre voksolni. A választási folyamatot a jövő év első felének végéig tervezik lezárni.Kijev szerint a szakadárok felrúgják a minszki megállapodást azzal, hogy külön helyhatósági választásokat rendeznek. A fehérorosz fővárosban februárban létrejött egyezség értelmében Kijev értelmezése szerint ugyanis Ukrajna egész területén, azaz a szakadárok ellenőrizte térséget is beleértve, egy időben, összehangoltan kell helyhatósági választásokat tartani. Petro Porosenko több ízben leszögezte, hogy a szakadár területeken az ukrán jogszabályok szerint kell helyi vezetőket választani, a szakadárok által megrendezni kívánt voksolásokat pedig „illegális álválasztásoknak” nevezte, amelyek eredményét – mint előrebocsátotta – Kijev nem fogja elismerni. Az elnöki hivatalban a múlt hét végén közölték, hogy Kijev nemzetközi partnereivel együtt cselekvési tervet dolgoz ki arra az esetre, ha a szakadárok megrendezik saját választásaikat.Az ukrajnai helyhatósági választások kérdéséről szó volt a „normandiai négyek”, azaz Oroszország, Ukrajna, Németország és Franciaország külügyminisztereinek szeptember 12-i berlini találkozóján is. Pavlo Klimkin, az ukrán diplomácia vezetője hangsúlyozta, hogy csakis a nemzetközi normák szerint megrendezett, szabad és demokratikus helyhatósági választások útján megválasztott helyi vezetés biztosíthatja a stabilitást a jelenleg fegyveres konfliktus sújtotta kelet-ukrajnai térségben. Leszögezte, hogy Kijev kész tárgyalni szabályos választások útján hatalomra kerülő kelet-ukrajnai vezetőkkel, de szerinte nem vezet sehova olyan szakadárokkal tárgyalóasztalhoz ülni, akik törvénytelen módon megrendezett és meghamisított eredményű voksolással jutottak vezető pozícióba.Az ukrán államfő szerint a fegyvernyugvás önmagában nem elég a békéhez, az orosz fegyvereseket, illetve a Moszkva által támogatott „terroristákat” is ki kell vonni Ukrajna területéről. Ezt Petro Porosenko azon a sajtótájékoztatón jelentette ki, amelyet hétfőn az ukrajnai látogatáson tartózkodó Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral közösen tartott.Porosenko közölte, hogy a hétfői nap folyamán egyetlen lövés sem dördült el, és semmilyen veszteség nem érte az ukrán fegyveres erőket. Ez nagyon fontos előrelépés, de önmagában nem elegendő – hangsúlyozta. Az orosz katonák és zsoldosok Ukrajnából történő kivonásán túl a válság enyhüléséhez, a béke és a stabilitás eléréséhez szükségesnek nevezte még az orosz határ lezárását, valamint azt, hogy az ukrán jogszabályoknak megfelelő helyi választásokat rendezzenek a jelenleg szakadárok ellenőrzése alatt lévő területeken. Közölte, hogy a kelet-ukrajnai válság tárgyalásos rendezésére létrehozott háromoldalú, azaz Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló összekötő csoport kedden Minszkben megvitatja a Donyec-medencei helyhatósági választások kérdését.A NATO főtitkára a maga részéről úgy vélekedett, hogy a kelet-ukrajnai tűzszünet „törékeny, de reményre ad okot”. „Azt látjuk, hogy most alapvetően betartják a fegyvernyugvást, amire korábban nem volt példa, viszont Oroszország továbbra is felszerelésekkel és kiképzésekkel segíti a szeparatistákat” – szögezte le.Hangsúlyozta, hogy a kelet-ukrajnai konfliktus rendezése a minszki megállapodások betartásán múlik, ezért Moszkvának fel kell hagynia a szakadárok támogatásával.Az ukrán államfő a sajtótájékoztatón kijelentette, hogy Ukrajna még nem áll készen a NATO-csatlakozásra, ahogy felvételére jelenleg az atlanti szövetség sem. Ukrajna benyújthatja tagsági kérelmét a NATO-hoz, miután végrehajtotta a szükséges reformokat a fegyveres erők korszerűsítése terén – hangsúlyozta, hozzátéve: a katonai szövetség figyelemmel követi ezeket a reformokat, együtt dolgozik Ukrajnával azon, hogy hadereje megfeleljen a NATO-szabványoknak.Jens Stoltenberg kétnapos látogatásra érkezett Ukrajnába. A főtitkár és az ukrán elnök hétfőn a nyugat-ukrajnai Lviv megyében együtt nyitotta meg az Ukrajna–2015 fedőnevű közös polgári védelmi gyakorlatot. A tervek szerint Stoltenberg kedden Kijevben részt vesz az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács ülésén, amelynek az ország védelmi reformja lesz a fő témája.Nem romlott érezhetően a helyzet, amióta ukrán aktivisták – elsősorban krími tatárok – blokád alá vették a Krímbe vezető utakat – közölte Dmitrij Kozak orosz miniszterelnök-helyettes.„Huszonnégy órával a blokád kezdete óta nem romlott érzékelhetően a helyzet, a szervezők ugyanis három hónappal korábban bejelentették a blokádot” – hangsúlyozta. Mint mondta, jelenleg nem tapasztalható ármozgás vagy áremelkedés a tavaly márciusban Oroszország által bekebelezett dél-ukrajnai félszigeten.Szergej Akszjonov krími miniszterelnök a Rosszija 24 orosz televíziónak kijelentette, hogy „az élelmiszerellátás stabil, az áruk 95 százaléka Oroszországból érkezik”.Ukrajnai civilek Musztafa Dzsemilev ukrán parlamenti képviselőnek és Refat Csubarovnak, a medzslisz (a tatárok törvényhozó és kormányzó testülete) jelenlegi, a Krímből száműzetésbe vonult elnökének vezetésével vasárnap úgynevezett „termékblokád” alá vették az ukrajnai Csongar, Csaplinka és Kalancsak településekről a Krímbe vezető utakat. Értesülések szerint az akcióban részt vesznek a Jobboldali Szektor (PSZ) szélsőséges ukrán szervezet tagjai is. Az ukrajnai Herszoni terület útjain azonban nemcsak a Krímbe tartó kamionokat, hanem a félszigetről Ukrajnába tartó teherautókat is feltartóztatják.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.