Ennek előzménye, hogy az egyre jelentősebb szíriai orosz katonai jelenlét előrevetítette a két nagyhatalom közötti korlátozott együttműködés lehetőségét. Az amerikai védelmi minisztérium elismerte, hogy szükség lehet ilyen megbeszélésekre a tévedések elkerülése érdekében, de nem derült ki, hogy ezekre milyen feltételekkel és mikor kerülhetne sor.
Az Egyesült Államok hevesen ellenzi, hogy Oroszország támogatja Bassár el-Aszad szíria elnököt, és miután Oroszország tavaly magához csatolta a Krímet, valamint beavatkozott Ukrajnában, a Pentagon megszüntette a magas szintű megbeszéléseket Moszkvával.
Amerikai tisztviselők szerint naponta két orosz teherszállító repülőgép érkezik a szíriai kormány ellenőrzése alatt álló Latakia településen található légi támaszpontra, ahol korábbi értesülések szerint mintegy kétszáz orosz tengerészgyalogos, harckocsik, lövegek és más eszközök vannak.
A Stratfor amerikai geopolitikai hírszerző és elemzőcég a múlt héten olyan műholdfelvételeket közölt egy elemzésében, amelyen állítása szerint a légi támaszponton folyó építési munkálatok láthatók, harckocsik, helikopterek, tengerészgyalogosok érkeznek Latakiába, és egy meg nem nevezett amerikai tisztségviselő szerint az ott állomásozó orosz katonák száma már elérheti az 500-at. Moszkva azonban mindeddig tagadta, hogy légi bázist építene Szíriában.
Josh Earnest fehér házi szóvivő azt mondta: Washington szívesen venné, ha Oroszország részt venne az Iszlám Állam elleni nemzetközi katonai koalícióban. „Ezért vagyunk továbbra is nyitottak a taktikai, gyakorlati megbeszélésekre.”
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő közölte, Moszkva kész párbeszédet folytatni Washingtonnal Szíria kérdésében. „Sosem utasítottuk el a párbeszédet az Egyesült Államokkal. Nyitottak vagyunk rá a közös érdekek terén, beleértve Szíriát” – mondta.
Llyod Austin tábornok a közel-keleti és a közép-ázsiai térségért felelős amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM) vezetője a héten elismerte, hogy mindössze négy-öt olyan mérsékelt szíriai ellenzéki harcol Szíriában, akit az Egyesült Államok kiképzői készítettek fel az IÁ elleni küzdelemre, az amerikai kiképzési program eredeti céljai a jelenlegi állapotok alapján tarthatatlanok.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!