James Wheeler Líbiában élő tudósító tweetelte szombaton, hogy „előző éjjel egy olasz kommandós csapat lelőtte Tripoliban Szala al-Maszkút embercsempészt és kísérőit”. A menekültválság kellős közepén ez a mondat már önmagában is hírértékű. Viszont az a tény, hogy mindössze két nap alatt kik és hogyan próbálták cáfolni a kijelentés szinte minden egyes szavát, az már izgalmasabb magánál a hírnél is.
A Telegraph internetes oldalán a likvidálás drámai részleteiről is olvashatunk. A Tripoliban található egészségügyi központ közelében négyen csaptak le a rokonlátogatóból ideérkezett Maszkútra és nyolc, kalasnyikovos kísérőjére. A támadók egy négykerék-meghajtású autóból törtek ki, kis kézifegyvereket használtak, a Guardian például sajtóértesülésekre hivatkozva hozzáteszi, hogy nyugati különleges egységek által használt töltényekkel lőttek. A líbiai nemzeti tanács vezetője közleményében ki is mondta, hogy az olasz hadsereg emberei követték el a merényletet.
Paolo Gentiloni, Olaszország külügyminisztere persze kategorikusan cáfolta, hogy bármilyen szinten is részt vettek volna az akcióban. Ő is tweetelt, méghozzá azt, hogy a hamis hírlapi kacsák csak tévútra visznek, amikor Olaszország fontos tárgyalásokat folytat. És ha már Olaszország: Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai olasz főképviselője épp a merénylet (?) előtti napon jelentette be, október 7-én életbe lép a földközi-tengeri emberkereskedelemmel szemben fellépő EuNavforMed katonai művelet második szakasza, amelyben felkutatják és el is kobozhatják az emberkereskedők hajóit.
A művelet parancsnoka egyébként Ennio Credendino olasz ellentengernagy lesz. Mogherini arról is beszélt, hogy az utóbbi hónapokban az emberkereskedő-szervezetek húsz hajóját azonosították és megfigyelés alatt tartották – ezekből 17 Líbiából, 3 pedig Egyiptomból kelt útra.
Kis cinizmussal mondhatnánk, hogy ezzel a rajtatütéssel jobb reklámot nem is kaphatott volna a Federica Mogherini bejelentése. Vagyis ha csak egy pillanatra is, de úgy tűnhetett, hogy az EU migránsügyben végre cselekvőként lép fel. De jöttek a további hírek, amelyek szerint maffialeszámolás történt. A gengsztereknek egyfelől van érdekeltségük az embercsempészetben, és valószínűleg nehezen viselték, hogy Maszkút személyében komoly riválisuk akadt. Másfelől a kábítószer-kereskedelem is azon az útvonalon zajlik, mint az embercsempészet. A menekültek miatt kiérkező hadihajók jelenléte nyilván nehezítette volna a drogáramlást is.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!