Leváltották a román közszolgálati televízió vezetőségét

A parlament 222 szavazattal utasította el az intézmény tavalyi tevékenységéről készített jelentést.

MTI
2015. 09. 23. 14:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A parlament 222 szavazattal utasította el az intézmény tavalyi tevékenységéről készített jelentést, 115 honatya nem értett egyet az elutasítással.A jelentés elvetése automatikusan a köztelevízió elnök-vezérigazgatójának és igazgatótanácsának a leváltását jelenti. Stelian Tanase eddigi elnök-vezérigazgató megbuktatását a kormányoldal szorgalmazta. Helyére ideiglenesen Irina Lungu újságírót nevezték ki, aki több mint húsz éve dolgozik az intézményben, és tagja volt az igazgatótanácsnak.A kormányoldal már a nyár elején napirendre akarta tűzni a televízió vezetőségének leváltását, de akkor az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL), összefogva a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ), megakadályozta ezt. Az ellenzéki pártok azt hangsúlyozták, hogy a vezetőségváltással nem lehet javítani a televízió helyzetén, mert annak kialakulásáért nem Tanasét terheli a felelősség.Az őszi parlamenti ülésszak megkezdésével ismét napirendre került a kérdés, és Tanase szerint a leváltását most főként Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes szorgalmazta, akit azzal gyanúsítottak meg, hogy doktori dolgozatának megírásakor plágiumot követett el. Oprea a román kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) kisebbik koalíciós partnerének, a Románia Haladásáért Országos Szövetségnek (UNPR) az elnöke. Tanase szerint Oprea elégedetlen volt azzal, ahogyan a köztelevízió beszámolt hírműsoraiban az ellene megfogalmazott plágiumvádról.Tanasét 2013 végén a PSD és a PNL alkotta, azóta megszűnt Szociálliberális Szövetség (USL) nagykoalíció idején nevezték ki az intézmény élére. Azóta a PNL felbontotta a szövetséget a szociáldemokratákkal, és ellenzékbe vonult.Tanase másfél éves mandátuma idején a köztelevízió nem javította jelentősen meglehetősen rossz anyagi helyzetét. Az intézménynek összesen mintegy 700 millió lej (49 milliárd forint) adóssága van, ebből 457 millió az állammal szemben. Tanase két megoldást javasolt a kormánynak, felvetette az állammal szembeni adósság eltörlését, valamint az úgynevezett televízió- és rádióadó emelését, amelyet Romániában kötelezően mindenkinek fizetnie kell.Az adósság eltörlésével a kormány eddig nem foglalkozott érdemben, Victor Ponta miniszterelnök pedig szerdán is megerősítette, hogy nem ért egyet az adóemeléssel. Szerinte a román köztelevíziónál hatékonyabb gazdálkodásra van szükség, nem adóemelésből származó több bevételre.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.