A katalán önrendelkezési igényt a politika inkább ideológiai kérdésként kezeli, míg a választópolgárokat inkább gazdasági megfontolások hajtják – mondta el Gazsó Dániel, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet (NPKI) kutatási referense a katalán tartományi előre hozott választás másnapján rendezett értékelő beszélgetésen. A közvélemény-kutatások szerint a választók szerint Katalónia legfontosabb problémája a munkanélküliség, míg Barcelona és Madrid konfliktusa csupán a negyedik helyre szorult – tette hozzá.A jog felől közelítve nincs realitása Katalónia függetlenségének, ugyanis nemzetközi jogi normák nincsenek az önrendelkezési igény érvényesítésére, az uniós jog nem szabályozza a kérdést, míg egy egyoldalú kiválás a spanyol alkotmányba ütközne – fejtette ki Tóth Norbert, az NPKI külső munkatársa. A spanyolok részéről ráadásul nemcsak alkotmányos szempontból történt jogi nyomásgyakorlás, ugyanis a Spanyol Labdarúgó-szövetség bejelentette, hogy Katalónia függetlenedése a Barcelona, az Espanyol és néhány kisebb klub spanyol kiírásokból való kizárását vonná maga után. Érdekes kérdés ugyanakkor az uniós tagság problematikája, Tóth úgy véli, hogy ha államutódlással egybekötve függetlenedne Katalónia, és lenne erre vonatkozó politikai akarat az uniós tagállamokban, akkor a területet bent lehetne tartani az Európai Unióban. Egyelőre a politikai akarat hiányzik erre vonatkozóan több olyan tagállamban is, amelyben szintén vannak szeparatista mozgalmak vagy komoly létszámú kisebbségek, ám a gazdasági megfontolások felülírhatják a politikai véleményeket Tóth Norbert szerint. Hozzátette: „luxus lenne Katalóniát elengedni”.„Spanyolországnak is luxus lenne elengedni Katalóniát” – reagált Tóth szavaira Nagy Sándor Gyula, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója, aki szerint gazdasági szempontból sem olyan egyértelmű, hogy Katalónia számára profitábilis lenne kiválni Spanyolországból. Rávilágított arra, hogy a katalánok rosszabbul élnek, mint tíz éve, többet is fizetnek be a spanyol költségvetésbe, mint a németek, viszont az exportjuk kétharmada uniós piacra megy. Egy esetleges kiválással kikerülnének a belső piacból, ezzel pedig elveszítenék az eurót mint hivatalos fizetőeszközt, vám kerülne a katalán termékekre és romolhatna a versenyképesség, ezáltal a gazdasági teljesítmény is. Nagy szerint Spanyolországnak jelenleg vannak olyan kiadásai is, amelyek Katalóniának nincsenek, függetlenedés esetén erre is költeni kellene. Példaként a diplomáciai képviseletek hálózatát és a jegybankot említette. Érdekes kérdés a vezető kutató szerint az államadósság problematikája is. Ugyan GDP-arányosan a katalán adósság jelenleg 32 százalékos, ehhez nem számolják hozzá azt a részt, amely a spanyol államadósság katalánokra eső hányada. Ha egyoldalúan kiszakadna Katalónia Spanyolországból, utóbbi járna rosszul, hiszen a katalánokra eső hányadot el kellene osztani a többi tartomány között. Kétoldalú kiválás esetén pedig a katalánok nem örülhetnének. Hozzátette: ha lesz katalán állam, az átmeneti, első ötéves időszakban borzasztó időszaka lesz – ahogy Spanyolországnak is –, de hosszú távon lehetne a mediterráneum Svájca, ahogy azt tervezik.Az előadók – akik tartózkodtak a magyar kisebbségek irányában vont párhuzamoktól – rávilágítottak még három problémakörre: az egyik a 9-10 ezer lakosú Aran-völgy (okcitán nyelven Val d'Aran), amely kisebbség a kisebbségben. A választást megnyerő Együtt az Igenért választási szövetség vezetője, az előadók által is tehetséges politikusnak, nagy manőverezőnek nevezett Artur Mas korábban engedményeket tett irányukban, de ezt nem hálálták meg a szavazók: itt teljesített legrosszabbul a győztes szövetség. Az a szövetség, amelynek egyrészt nincs meg a többsége a Generalitatban, és amelynek két húzóereje közül az egyik monarchista, másik pedig köztársaságpárti. Éppen ezért fontos kérdés az is, hogy mi lesz az államformája egy esetlegesen függetlenedő Katalóniának. A problémakört felvető Tóth Norbert szerint egyébként köztársaság. Emellett felmerült az is, hogy milyen állampolgárok lennének a katalánok: Gazsó szerint Spanyolországban létezik a kettős állampolgárság intézménye, míg Nagy úgy vélte, hogy kiválás esetén a spanyolok mindent megtesznek majd, hogy megfosszák az állampolgárságtól a katalánokat.Egyetértés mutatkozott abban az előadók között, hogy Madridnak és Barcelonának muszáj leülnie tárgyalni, főleg a már korábban említett gazdasági megfontolások miatt. Nagy Sándor Gyula szerint az lenne az ideális, ha Spanyolország is azt az utat járná be, mint amelyet Nagy-Britannia tett meg Skócia esetében. Azaz: meg kell mondani, hogy mi a – rövid és egyértelmű – kérdés, majd fel kell tenni azt egy adott időpontban, népszavazás formájában.
„Nagy luxus lenne elengedni Katalóniát”
Mind Spanyolországnak, mind az Európai Uniónak nagy szüksége van gazdasági szempontból Katalóniára.
2015. 09. 28. 17:13
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!