Délelőtt könnyebben megsebesült öt izraeli rendőr, amikor maszkos palesztin fiatalok ismét kövekkel és petárdákkal fogadták a Mecsetek terére behatoló izraeli egyenruhásokat. A palesztin hírügynökségek mintegy harminc muzulmán sebesültről számoltak be, akik közül két embert kórházba kellett szállítani.A jeruzsálemi közszolgálati rádió értesülése szerint a rendőrök a keddi összecsapásokban letartóztattak két kődobálással vádolt palesztin fiatalt.Azzan Hatim sejk, a jeruzsálemi muzulmán szent helyeket felügyelő Wakf nevű intézmény vezetője kijelentette, hogy a biztonságiak szinte az egész mecsetbe behatoltak, amire utoljára 1967-ben volt példa. Szerinte Izrael új helyzetet akar létrehozni, mert lehetővé akarja tenni szélsőséges zsidók megjelenését a Mecsetek terén.A Jeruzsálem óvárosában található Mecsetek terén, izraeli nevén a Templomhegyen emelték az ókorban a zsidók jeruzsálemi szentélyüket, most pedig a muzulmánok harmadik legszentebb helye, az Al-Aksza-mecset áll ott.Szami Abu Zuhri, a Hamasz radikális palesztin iszlamista szervezet gázai szóvivője azt mondta, hogy az Al-Aksza-mecsetnél zajló összecsapások hadüzenetet jelentenek, és felszólította a világot, hogy „állítsák meg a bűncselekményt, mielőtt a helyzet elfajul”.Háled Mesaal, a Hamasz Törökországban tartózkodó vezetője kedden telefonon tanácskozott Mahmúd Abbásszal, a Palesztin Hatóságnak a ciszjordániai Rámalláhban élő elnökével.A Wafa nevű palesztin hírügynökség szerint Abbász tájékoztatta Mesaalt a II. Abdalláh jordániai királlyal telefonon folytatott megbeszéléséről, amelyben felszólította Jordániát, hogy tegyen lépéseket abban az esetben, ha Izrael tovább folytatja tevékenységét a Mecsetek terén.Délután Túl-Karm ciszjordániai városnál is több tucat palesztin tüntetett a jeruzsálemi események miatt, a közszolgálati rádió délutáni híradása szerint kövekkel és Molotov-koktélokkal dobálták az izraeli katonákat. Az összecsapásokban a palesztin híradások szerint legalább öt palesztin megsebesült.II. Abdalláh jordániai király figyelmeztette Izraelt, hogy óvakodjon a „további provokációtól a Mecsetek terén”, és az Egyesült Államok is mély aggodalmát fejezte ki a jeruzsálemi szent helyek körül zajló erőszakhullám miatt. Washington önmérsékletre szólította a feleket, valamint tartózkodásra a provokációktól és a harcias kijelentésektől.Benjámin Netanjáhú izraeli miniszterelnök kedd estére a zsidó újév ünnepének végére magas rangú politikusok és biztonsági szakemberek részvételével rendkívüli értekezletet hívott össze a Jeruzsálemben kialakult helyzet értékelésére.
Nem szűntek meg a zavargások a Mecsetek terén
A rendőrök letartóztattak két kődobálással vádolt palesztin fiatalt.
2015. 09. 15. 21:48
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!