Németországban a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) a magyar kormány menekültpolitikájáról közölt elemzést szombati számában. A Nem szép, de nem helytelen címmel, Magyarország kerítése és Orbán egyoldalúsága alcímmel megjelent írásában Stephan Löwenstein egyebek között kiemelte: amikor Orbán Viktor erkölcsi imperializmust vet Angela Merkel német kancellár szemére, akkor a hazai közönségnek is szól. A magyarok elnyomásán mesterkedő imperialisták elleni küzdelem Orbán egyik legkedveltebb retorikai eleme, bár eddig Bécs, Moszkva és Brüsszel volt az imperialisták székhelye, és „Berlin viszonylag új ebben a sorban – jegyezte meg a FAZ szerzője. A kormányfőnek a „menekültvita” más vonatkozásait tekintve is voltak belpolitikai céljai – írta Löwenstein, megemlítve a szerinte „sugalmazó” kérdéseket tartalmazó nemzeti konzultációt, amellyel kapcsolatban kifejtette, hogy az akció révén a Fidesz a választói támogatottságról szóló felmérésekben és a hitelességben megmutatkozó „súlyos válságból” kiemelkedve visszaszerezte a „belpolitikai napirend” fölötti ellenőrzést. Megjegyezte: a „kiélezett kampány” egy politikai párt számára „legitim eszköz”, ugyanakkor Magyarországon jogosan zajlik éles vita arról, hogy ezt a kampányt nem a párt, hanem a kormány vezette és az adófizetők finanszírozták.
A FAZ szerzője hozzátette: mindennek következtében Németországban az a felfogás alakult ki, hogy Orbán „mindenekelőtt populista” módon kezeli a menekültkérdést. Ez azonban téves felfogás, mert ugyan a kormányfő tevékenysége korántsem annyira szilárd alapozású és következetes, mint ahogyan azt láttatni szeretné, de főleg a „megbotránkozást” kiváltó intézkedései már régóta hangoztatott meggyőződéséből fakadnak, és ezek az intézkedések nem igazolják a vele és kormányával szemben megfogalmazott súlyos vádakat, az összevetés a nemzetiszocializmus korszakával pedig „képtelenség”. A röszkei határátkelőnél történtekkel kapcsolatban hozzátette: „a Németországban sugárzott képeken legtöbbször nem mutatják meg”, hogy a vízágyú és a könnygáz „nem békés tüntetők ellen irányult, hanem egy olyan tömeg ellen, amelyből köveket és betondarabokat dobáltak, aminek következtében két tucat rendőr megsérült”.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!