A belügyminisztérium egy szóvivője a lapnak azt mondta, hogy a politikai előkészítő tárgyalások után rövidesen tárcaközi egyeztetésre indítanak egy jogszabálytervezetet.
A repülőtéri eljárást a legutóbbi nagy menekülthullám után, 1993-ban vezették be. Főleg akkor alkalmazzák, ha valakinek nincsenek papírjai vagy nyilvánvalóan nem szorul a német állam védelmére. Ilyen esetekben megtagadható a belépés az országba. Az eljárás kiterjesztését a bajor konzervatív CSU vetette fel kedden.
A menekülthullám a Magyarországról indult menedékkérők beengedéséről szeptember 5-re virradóra hozott döntés óta drámaian fölerősödött, és elsősorban Bajorországot érinti. A tartományba szeptember eleje óta 170 ezren érkeztek.
A határellenőrzés visszaállítása nem csökkentette a migrációs nyomást, mert a határsértők beutazhatnak az országba, ha jelzik, hogy menedékjogi kérelmet akarnak benyújtani.
A német szövetségi belügyminiszter támogatja a repülőtéri eljárás kiterjesztéséről szóló bajor javaslatot, amely szerint a határoknál kialakított tranzitzónákban kell eldönteni gyorsított eljárással, hogy a belépésre jelentkezők jogosultak-e menedékjogi kérelem benyújtására.
Thomas de Maiziere egy szerdai rádióinterjúban elmondta, hogy ő is hasonló megoldáson gondolkodik. A belügyminisztet szerint Németország adós két menekültügyi kérdéseket szabályozó uniós irányelv nemzeti jogba átültetésével. Az egyik irányelv felhatalmazza a tagállamokat arra, hogy bevezessék határaikon az úgynevezett szárazföldi eljárást.
„Ezt ismerjük a repülőtéri eljárásból, amelynek értelmében fel lehet tartóztatni valakit a repülőtéren és meg lehet vizsgálni, hogy nem nyilvánvalóan megalapozatlan-e a menedékjogi kérelme, és vissza lehet küldeni” – mondta a német belügyminiszter.
A korábbi napokhoz képest kevesebb migráns érkezett Horvátországba – közölte a horvát sajtó szerdán. A legfrissebb adatok szerint szeptember 16. óta több mint 87 ezer illegális bevándorló lépte át a szerb–horvát határt. Kedd 21 óráig 3800-an, szerdára virradóra pedig 2 ezren érkeztek az opatovaci sátortáborba. A menedékkérőket a kialakult gyakorlat szerint néhány órán belül buszokkal szállítják a magyar határra. A szerb–horvát határszakasz nyolc átkelője közül már csak három maradt zárva (Ilok 2, Principovac és Principovac 2). Az újlakit (Ilok) és a kiskőszegit kedden nyitották meg korlátozás nélkül, a teljes forgalom előtt.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!