Az SPD parlamenti frakciójának belügyi kérdésekben illetékes szóvivője, Burkhard Lischka szerint a koalíciós partnerek teljességgel értelmetlen gondolatot vetettek fel. A frakció ügyvezetője, Christine Lambrecht kevésbé élesen fogalmazott, azt mondta, kétségesnek tűnik a megoldás hasznossága, de az SPD majd csak a részletek tisztázása után formál véleményt az ügyben.
Burkhard Lischka szerint a javasolt eljárás működhet egy kerítéssel körülvett repülőtéri terminálon, de a 3757 kilométer hosszúságú országhatáron nem lehet alkalmazni. A menekültek a tranzitzónákat kikerülve a zöldhatáron kelnének át, így az eddiginél is több ember érkezne Németországba ellenőrzés és regisztráció nélkül. A megoldást csak akkor lehetne alkalmazni, ha kerítést építenének a határokra, ilyesmibe pedig az SPD nem egyezne bele – jelentette ki.
A repülőtéri eljárás kiterjesztését nyilvánosan elsőként a CSU-s Bundestag-képviselők csoportjának vezetője, Gerda Hasselfeldt vetette fel egy keddi lapinterjúban, majd Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a CSU elnöke is jelezte, hogy pártja erre vonatkozó javaslatot mérlegel.
Szerdán Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter egy interjúban azt mondta, hogy Németország még adós két, menekültügyi kérdéseket szabályozó uniós irányelv nemzeti jogba átültetésével, és ezek közül az egyik felhatalmazza a tagállamokat arra, hogy bevezessék határaikon az úgynevezett szárazföldi eljárást.
„Ezt ismerjük a repülőtéri eljárásból, amelynek értelmében fel lehet tartóztatni valakit a repülőtéren, és meg lehet vizsgálni, hogy nem nyilvánvalóan megalapozatlan-e a menedékjogi kérelme, és vissza lehet küldeni – mondta a belügyminiszter. – Én is valami ilyesmit képzelek el az irányelv átültetésében, és ez most biztosan megvitatjuk.”
Az elképzelés középtávú megvalósításának esélyeit firtató kérdésre azt mondta, hogy az uniós irányelvet gyorsan kell átültetni a német jogba, és a koncepció ugyan egyelőre vitatott, „ha minden vitatott intézkedést leállítunk csak azért, mert vitatják őket, akkor nem jutunk egyről a kettőre”.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!