Putyin–Obama-találkozó lesz New Yorkban

Obama felhasználja a találkozó adta lehetőséget, hogy megvitassa orosz kollégájával az ukrajnai helyzetet.

MTI
2015. 09. 24. 16:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Putyin az ENSZ-közgyűlés ülésszakára utazik az Egyesült Államokba. A találkozó hírét megerősítették Washingtonban is. Az amerikai kormány egyik magas rangú tisztségviselője közölte, hogy a megbeszélést Putyin kérésére tartják. „Az ukrajnai és a szíriai helyzetre tekintettel, figyelmen kívül hagyva a kérdésben Moszkvával szemben megmutatkozó éles véleménykülönbségeket, elnökünk úgy véli, hogy felelőtlenség lenne nem megvizsgálni, lehet-e magas szintű orosz együttműködéssel haladást elérni” – mondta a TASZSZ orosz hírügynökségnek a meg nem nevezett magas rangú amerikai forrás. Obama felhasználja a találkozó adta lehetőséget, hogy megvitassa orosz kollégájával az ukrajnai helyzetet, egyben arra összpontosít majd, hogy Moszkva teljesítse a minszki megállapodásban foglaltakat. Ez lesz az alapvető üzenete a kétoldalú találkozónak – hangoztatta az amerikai kormányzati tisztségviselő.Az orosz elnöki szóvivő beszámolt arról, hogy Putyin New Yorkban ugyanaznap megbeszélést folytat Abe Sinzó japán kormányfővel, és tervezi, hogy tárgyal Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral is. Az orosz elnök szeptember 28-án szólal fel az ENSZ-ben. A TASZSZ jelentésében kiemelte, hogy az ukrajnai válság miatt megritkultak a találkozók Obama és Putyin között. A két politikus utoljára tavaly novemberben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) szervezetének pekingi csúcstalálkozóján találkozott. Az elmúlt hónapokban háromszor beszéltek telefonon.Úgy vélem, hogy az amerikaiak már sokkal inkább fogékonyabbak azokra az érvekre, amelyeket évek óta hangoztatunk.Korábban John Kerry Szíria kapcsán arról beszélt, hogy Bassár el-Aszad szír elnöknek távoznia kell a hatalomból, de ennek időpontját és módját a szíriai rendezést érintő tárgyalások révén kell majd meghatározni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.