Rendkívüli csúcstalálkozót tartanak az EU vezetői

Szerda este vitatják meg a válság fejleményeit és a lehetséges megoldásra vonatkozó javaslatokat.

MTI
2015. 09. 23. 6:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az uniós állam-, illetve kormányfők csúcstalálkozóját Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke hívta össze. Tusk meghívóleveléből kiderül, azt óhajtja megvitatni, milyen segítséget lehet nyújtani a frontállamoknak, hogyan lehetséges az együttműködés a Nyugat-Balkán államaival, Törökországgal és a Szíriával szomszédos többi országgal, miként nyújtható nagyobb támogatás az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának és a Világélelmezési Programnak, valamint hogyan juttathatók haza azok, akik nem jogosultak menekültstátusra.Az állam-, illetve kormányfők azt követően ülnek össze, hogy kedden a tagállami kormányok belügyminiszterei vitatták meg a kvóták kérdését – s nagy többséggel (Csehország, Magyarország, Románia és Szlovákia ellenszavazatával, valamint Finnország tartózkodásával) el is fogadták 120 ezer menekült szétosztásának a tervét.A magyar álláspont szerint a menekültek szétosztása nem oldja meg a problémát, melynek gyökere nem az Európai Unióban, hanem az unión kívül van, ezért megoldásra is az EU-n kívül van szükség. Emellett Magyarország egyáltalán nem ért egyet azzal, hogy megkérdezése nélkül frontállammá minősítsék.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.