A nem hivatalos végeredmény szerint az Osztrák Néppárt (ÖVP) 36 százalékot ért el, 10 százalékpontot veszítve 2009-es eredményéből. Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) 30 százalékon végzett, ezzel támogatóinak számát megduplázta az öt évvel ezelőtti 15 százalékhoz képest. Az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) 18 százalékos eredménye 7 százalékponttal rosszabb, mint a legutóbbi választásokon. A Zöldek 1 százalékpontot javítva a szavazatok több mint 10 százalékát kapták a nem hivatalos eredmények szerint. A liberális NEOS párt 3,5 százalékos eredményével azonban nem érte el a tartományi parlamentbe való bejutás küszöbét.A választási részvétel 81,6 százalékos volt, 1,5 százalékkal meghaladva a 2009-es számokat. A nyugat felől Bajorországgal, észak felől pedig Csehországgal határos osztrák tartományban csaknem 1,1 millió lakos volt jogosult szavazni.A felső-ausztriai parlament 56 képviselőhelyéből az ÖVP-nek 21, az FPÖ-nek 18, az SPÖ-nek 11, a Zöldeknek 6 mandátum jutott. A 2009-es választási eredményekhez viszonyítva az FPÖ 9, a Zöldek 1 hellyel többet, az ÖVP 7, az SPÖ pedig 11 hellyel kevesebbet tudhat magáénak.A tartományt eddig kormányzó néppárti-zöld koalíció helyett matematikailag néppárti-szabadságpárti, néppárti-szociáldemokrata, esetleg szabadságpárti-szociáldemokrata együttműködés is elképzelhető.A közvélemény-kutatók eredményei szerint az FPÖ választóinak 83 százalékát tudta újra mozgósítani, míg a többi párt csak szavazóinak nagyjából 70 százalékát.A 2012-ben alapított NEOS először vett részt a tartományi választásokon.
Sokat nyert, de a győzelemről lemaradt a Szabadságpárt
Tartományi választás volt Felső-Ausztriában.
2015. 09. 28. 5:50
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!