Boehner ezt helyi idő szerint péntek reggel váratlanul, zárt ajtók mögött jelentette be képviselőtársainak. A politikus elhatározását később közleményben is megerősítette.A 65 éves ohiói házelnök, akitől a republikánusok jobbszárnya konfrontatívabb magatartást követelt Barack Obama demokrata párti elnökkel és a képviselőház demokrata tagjaival szemben, közölte, hogy döntésével el akarta kerülni a párton belüli zűrzavart. Hivatali utódja a várakozások szerint Kevin McCarthy, a képviselőházi republikánus többség vezetője (frakcióvezető) lesz.Boehner a közleménye szerint már 2014-ben is mérlegelte a távozás lehetőségét, de szavai szerint a folyamatosság megőrzése érdekében a maradás mellett döntött. Magyarázatának hátterében az áll, hogy a kiszemelt örököse, Eric Cantor akkori többségi vezető tavaly júniusban váratlanul elbukott a Republikánus Párton belüli előválasztási küzdelemben az ultrakonzervatív Teadélután mozgalom által támogatott riválisával szemben.A házelnöknek az elmúlt hónapok során konzervatív párttársainak lázadásával kellett szembenéznie, akik azt követelik, hogy a költségvetésről a jövő héten megejtendő szavazás alkalmából bénítsák meg a szövetségi kormányzat működését, amely ragaszkodik a Planned Parenthood elnevezésű, egyebek között nőgyógyászattal foglalkozó és abortuszokat is végrehajtó nonprofit szervezet állami támogatásához. A szervezet vezetőit több – vitatott hitelességű – rejtett videofelvétel alapján magzati szervkereskedelemmel vádolják, mert orvosi kutatásra felhasználandó embriószövet eladásáról tárgyaltak.A távozó képviselőházi elnök ellenezte a kormányzat fizetésképtelenné tételét, és jobboldali bírálói szerint ezzel a demokratákhoz kötötte magát. A hatályos költségvetés szeptember 30-ig érvényes.Noha a republikánusok az amerikai törvényhozás mindkét házában többségben vannak, az akaratuk keresztülvitelének komoly akadálya – amellett, hogy az elnök demokrata –, hogy a 100 tagú szenátusban, ahol 60 voks szükséges az eljárásügyi obstrukció áthidalásához, csak 54 mandátumuk van.A katolikus vallású John Boehner egy nappal azt követően jelentette be távozását, hogy a washingtoni Capitoliumon üdvözölte Ferenc pápát, aki felekezetének egyházfői közül elsőként kereste fel az amerikai kongresszust.
Távozik az amerikai képviselőház elnöke
John Boehner a pártján belüli konzervatívok nyomására jelentette be.
2015. 09. 25. 16:55
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!