A hajnali óráktól tartó, kora délután befejeződött tiltakozás során a szervezők becslése szerint mintegy kétezer taxis Varsó öt külvárosi helyszínéről a belváros felé vonult lassított tempóban, megbénítva a legforgalmasabb fővárosi útvonalak közlekedését.
A taxisok a lengyel közszolgálati televízió értesülései szerint az ellen tiltakoztak, hogy a lengyel kormány nem tesz intézkedéseket több olyan fuvarozó céghálózat ellen, melyek – a törvényt megkerülve – testőri tevékenység címe alatt nyújtanak személyszállítási szolgáltatásokat, és ezt a szabályosan működő taxisoknál alacsonyabb áron teszik.
Amint a Strefabiznesu.polskatimes.pl gazdasági hírportál közölte, a tiltakozás szervezői már korábban kidolgozták a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvényt módosító javaslatot, ami szerintük lehetővé tenné a feketepiacon végzett fuvarozások hatékonyabb ellenőrzését és az eddiginél szigorúbb büntetését. A taxisok azt szerették volna elérni, hogy a szejm még az október 25-én esedékes parlamenti választások előtt foglalkozzon az indítványukkal.
A taxisok tervei szerint a csütörtöki tiltakozás a lengyel szejm székhelye előtt ért volna véget, az előre bejelentett gyülekezést azonban a parlamenti alsóház környékén a rendőrség útelzárásokkal akadályozta meg.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!