A hatóság tájékoztatása szerint az azonosított tíz áldozat közül mindegyik ötven év alatti volt. A hozzátartozókat már értesítették, négy áldozat földi maradványait már hazaszállították. Az A4-es autópályán augusztus 27-én találták meg azt a hűtőkocsit, amelyben embercsempészek megbízásából 71 menekültet szállítottak összezsúfolva a magyar–szerb határról Magyarországon át Ausztriába. A tragédia áldozatai közül 59 férfi, nyolc nő, négy pedig gyermek volt. Az orvosszakértői vizsgálat eredményei szerint az áldozatoknál oxigénhiányos állapot lépett fel, és már a magyarországi útszakaszon megfulladtak.Az azonosítás során a hűtőkocsiban talált mobiltelefonok adatai, utazási dokumentumok, hátizsákok és táskák segítették a hatóságok munkáját. A hozzátartozók közül többen DNS-mintavételnek vetették alá magukat saját országukban, néhányan pedig Ausztriába utaztak, hogy közvetlenül felvegyék a kapcsolatot a nyomozókkal. Az áldozatok hazaszállításáról a hozzátartozók gondoskodtak – erősítette meg kedden Gerald Pangl tartományi rendőrségi szóvivő. Elmondta, hogy Szíriával, Irakkal és Afganisztánnal jól együtt tudtak működni a DNS-mintavételnél. A rendőrség számításai szerint az összes menekült azonosítása még hetekig vagy akár hónapokig is eltarthat. A hozzátartozók továbbra is jelentkezhetnek a tartomány által létrehozott forródróton és a rendőrség elérhetőségein.
Több irakit azonosítottak a megfulladt migránsok közül
A hozzátartozókat értesítették, négy áldozat földi maradványait már hazaszállították.
2015. 09. 23. 11:58
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!