A tárcavezető a migrációs válsággal kapcsolatban szeptember 15-én hatályba lépett magyar törvények tartalmát és azok gyakorlati alkalmazását ismertette az Európa Tanács norvég főtitkárával, miután Jagland levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy az ET megvizsgálhassa a jogszabályokat.
A miniszter közölte azt is, hogy Magyarország, ahogy korábban is, most is nyitott az egyeztetésre a nemzetközi intézményekkel.
Trócsányi László ismertette, hogy idén negyedmillióan keltek át Magyarországon, közülük 170 ezren adtak be menedékkérelmet. A tárcavezető úgy vélte, hogy több dolgot is szem előtt kell tartani. Mint mondta, Magyarország számára kiemelt fontosságú a schengeni szabályok betartása, amit európai kormányok is elvárnak Magyarországtól, emellett pedig az uniós menekültügyi eljárást szabályozó dublini rendelet szabályait is maradéktalanul be kell tartani, az emberi jogok és a menekülteljárás szabályainak tiszteletben tartásával együtt.
Az igazságügyi miniszter elmondta, hogy Jaglanddal a törvények tartalmáról egyeztettek, valamint ismertette, hogy hogyan működik a jogszabályok alkalmazása a mindennapi gyakorlatban, melyek az eddigi tapasztalatok a határzárral és a tranzitzónákkal kapcsolatban, milyen a helyzet a horvát határon, hogyan működnek a tranzitzónák, milyen büntetőjogi szankciók alkalmazhatóak. A miniszter beszámolt a menedékkérőknek nyújtott jogi és egészségügyi segítségről és arról is, hogyan zajlik a tolmácsolás és a fordítás.
A politikus rámutatott, hogy válsághelyzet van, amelyet európai módon kell megoldani. Külön kiemelte a nemzetközi és a civilszervezetek szerepét.
„Meggyőződésem, hogy csak európai szolidaritással lehet mindenki számára megoldást találni” – húzta alá Trócsányi László.
Újságírói kérdésre az igazságügyi miniszter arra az álláspontra helyezkedett, hogy a magyar–szerb határon emelet kerítés mérlege pozitív, a határzár pedig hatékony, mert a magyar–szerb határon sikerült megoldani a problémát és Belgráddal is remek a kapcsolat, mert „a szerbek megértik Magyarország nehézségeit”.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!