Vádat emeltek Victor Ponta ellen

A román miniszterelnököt okirat-hamisítással, pénzmosással és adócsalásban való bűnrészességgel vádolják.

MTI
2015. 09. 17. 10:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A DNA szerint 2007–08-ban Ponta ténylegesen el nem végzett ügyvédi szolgálatokért vett fel havi két-háromezer eurós honoráriumot Dan Sova szenátor cégétől, az összeg igazolásául pedig tizenhét beszámolót hamisított más ügyvédek tevékenységi beszámolóját lemásolva.

Az ügyben Sova ellen és két olténiai (rovinari, turceni) hőerőmű vezetői ellen is vádat emeltek. Sovát adócsalással, okirat-hamisítással, pénzmosással és hivatali visszaélésben való bűnsegédlettel vádolják.

A vádemelésről szóló közlemény szerint az állami tulajdonban lévő hőerőművek vezérigazgatói hivatali visszaélést követtek el, amikor a közbeszerzési eljárások megsértésével a piaci árnál jóval magasabb díjszabással 2007-ban és 2008-ban jogi tanácsadói megbízásokat adtak Dan Sova ügyvédi irodájának, és ezek alapján több millió lej honoráriumot és sikerdíjat fizettek ki. A DNA szerint Sova ügyvédi irodája csaknem 3,5 millió lejjel, akkori árfolyamon közel 1 millió euróval károsította meg az államot.

A vádhatóság szerint Sova irodájának alvállalkozójaként Victor Ponta 181 ezer lejt kapott a pénzből anélkül, hogy valós munkavégzés történt volna. Ponta állítólag tizenhét teljesítési igazolást hamisított, hogy a havi rendszerességgel felvett 2000-3000 eurós honoráriumát igazolja.

Ponta ügyvédként állt üzleti kapcsolatban Sovával, de ebben az időszakban már annak a választókerületnek a parlamenti képviselője volt, amelyben a két állami hőerőmű működik. A DNA szerint Sova ügyvédi irodája nem jutott volna ilyen előnyös állami megrendeléshez, ha nem tudták volna róla, hogy Victor Ponta parlamenti képviselő támogatását élvezi.

A román miniszterelnököt személy szerint nem vádolják korrupciós bűncselekményekkel, de a Romania Libera című ellenzéki lap szerint valójában Victor Ponta volt az, aki – politikai befolyását felhasználva – előnyös állami megbízatáshoz segítette barátját: a lap szerint ezzel magyarázható az, hogy Sova neki is juttatott a pénzből. A Romania Libera azt állította, hogy Ponta Gorj megyei parlamenti képviselőként jutott hozzá a választókerületében működő két hőerőművel kapcsolatos bizalmas információkhoz.

Mivel parlamenti mandátummal rendelkező politikusok szerepelnek az ügyben, a DNA a legfelső bíróságra küldte a vádiratot. A vádlottak – köztük a miniszterelnök – szabadlábon védekezhetnek, Dan Sova szenátor esetében pedig bírósági felügyeletet is elrendeltek.

Klaus Johannis köztársasági elnök szerint nagy kárt okoz Románia megítélésének, hogy miniszterelnökét vád alá helyezték, és továbbra is Victor Ponta lemondását látja a legjobb megoldásnak.

Az elnök csütörtökön rövid sajtónyilatkozattal reagált arra, hogy a korrupcióellenes ügyészség vádat emelt Ponta ellen. Úgy véli, egyre problematikusabb nemcsak Victor Ponta, hanem az általa vezetett kormány és a Szociáldemokrata Párt (PSD) helyzete is, és kifejezte reményét, hogy „akiknek vannak eszközeik rá, azok megteszik a szükséges lépéseket”.

A magát ártatlannak mondó miniszterelnök a vádemelés bejelentése óta nem lépett a nyilvánosság elé, ám korábban több ízben azt hangoztatta, hogy nem fog lemondani a kormányfői tisztségről, amíg a parlamentben a PSD körül kialakult koalíció támogatását élvezi.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.