„Aggodalommal töltenek el a hírek, amelyek szerint a kelet-ukrajnai de facto hatóságok a műveletek megszakítására és a körzet pénteki, szeptember 25-i elhagyására utasították az ENSZ-ügynökségeket„ – hangsúlyozta Stephen O'Brien. Elmondta, hogy a hatóságok rendelkezése értelmében szombatig számos nemzetközi nem kormányzati szervezetnek (NGO) is el kell hagynia Luhanszk megyét. Bár az illetékes nem nevesítette az érintett NGO-kat, az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű nemzetközi segélyszervezet csütörtökön közleményt adott ki, amelyben azt írták, hogy bezárták a csoport luhanszki irodáját.„A donyecki de facto hatóságoknak az ENSZ jövőbeni műveleteire vonatkozó döntése még függőben van, az ENSZ-ügynökségeknek ezért minden tevékenysége fel lett függesztve” – mondta O'Brien, hozzátéve, hogy a nemzetközi NGO-k akkreditációjának és regisztrációjának helyzete rendkívül aggasztó a Luhanszkhoz hasonlóan a Moszkva-párti szakadárok uralma alatt álló Donyeck megyében. A főtitkárhelyettes arra szólította fel a szeparatistákat, hogy tegyék lehetővé az ENSZ és a nemzetközi NGO-k tevékenységének folytatását Kelet-Ukrajnában.Az AP amerikai hírügynökség megjegyezte, meglehetősen ritka, hogy egy országban a tevékenységük felfüggesztésére utasítják az ENSZ ügynökségeit. Az önkényesen kikiáltott Luhanszki Népköztársaság hatóságai néhány nappal ezelőtt azzal vádolták meg az Orvosok Határok Nélkült és a vöröskeresztet, hogy „illegálisan„ gyógyszereket tárolnak a körzetben. A két szervezet ezt tagadta. Az ENSZ emberi jogi hivatala szerint a kelet-ukrajnai válság tavaly áprilisi kirobbanása óta közel nyolcezer ember halt meg az oroszbarát szeparatisták és az ukrán hadsereg közötti összecsapásokban.
Váratlant húztak az ukrán szeparatisták
Luhanszk megye elhagyására utasították a körzetben tevékenykedő ENSZ-ügynökségeket.
2015. 09. 25. 5:44
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!