Washington egyre inkább hajlik az orosz állásponthoz

Szergej Lavrov szerint az amerikaiak már sokkal inkább fogékonyabbak a moszkvai érvekre.

MTI
2015. 09. 23. 21:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sajtójelentések szerint azokra a kommentárokra reagált, amelyeket John Kerry amerikai külügyminiszter tett, miután az orosz és az amerikai kormányzat képviselői – hosszú idő után először – ismét katonai szempontú megbeszélést folytattak Szíriáról.Lavrov kijelentette:Úgy vélem, hogy az amerikaiak már sokkal inkább fogékonyabbak azokra az érvekre, amelyeket évek óta hangoztatunk.Szerinte Kerry nyilatkozatából „kihallatszott” az Oroszországgal való együttműködés óhaja a szíriai rendezés kérdésében, amire van is lehetőség. „A két védelmi miniszter (az orosz Szergej Sojgu, valamint az amerikai Ashton Carter) beszélgetése során szintén kedvező értékelés hangzott el” a témakörben – tette hozzá.„Úgy vélem, hogy (az amerikaiak) egyre inkább hajlanak az objektív helyzetfelismerésre” – hangoztatta Lavrov.A Reuters brit hírügynökség jelentésében azt emelte ki, hogy egy orosz diplomáciai forrás szerdán azt mondta: Moszkva egyre nagyobb esélyt lát egy nemzetközi egyezségre a szíriai rendezés kérdésében.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.