Leszbosz, Híosz, Kosz, Számosz és Lérosz szigetén alakítják ki majd ezeket a központokat, amelyek arra lesznek hivatottak, hogy ott regisztrálják az Európai Unióba beutazott menekülteket, rögzítsék személyazonosságukat, ujjlenyomatot vegyenek tőlük, és megindítsák a menedékkérésre vonatkozó hivatalos eljárásokat.
Az első ilyen hotspotot már tíz napon belül létrehoznák, mégpedig Leszbosz szigetén – mondta szombati sajtótájékoztatóján Asselborn, hozzátéve, hogy a többi négyet egy hónapon belül fogják felállítani. A luxemburgi külügyminiszter úgy fogalmazott: ezeknek a központoknak a fontossága abban rejlik, hogy már ott tisztázódna, „kik is kopogtatnak Európa ajtaján”.
Asselborn szerint a menekültválság egy évtizedig fog tartani. Ami a menedékkérők elosztását illeti, úgy fogalmazott, hogy európai szintű döntésről van szó, amelyet a 28 tagállamnak tiszteletben kell tartania.
Elutasította, hogy az egyes tagállamoknak meghatározó döntési joguk lehessen a befogadandó menekültek kiválogatásában, mert így fennállna annak a veszélye, hogy Olaszországban és Görögországban csak azok maradnának, akik „senkinek sem kellenek”. Asselborn nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy az EU külső határain közös európai határellenőrzést végezzenek.
A sajtókonferencián ugyancsak részt vevő Jannisz Muzalasz, a migrációs ügyek görög minisztere ezzel kapcsolatosan azt is ellenezte, hogy egy tagállam sajátos szempontok szerint válogasson, vagyis ragaszkodjon ahhoz, hogy az általa befogadni kívánt család például feltétlenül keresztény legyen és, mondjuk, kétgyermekes. A miniszter egyébként azt is elmondta, hogy a menedékkérők beáramlásának „csúcsidőszakaiban” Athén körzetében és Szalonikiben is regisztrálhatnak majd.
Jelezte: Görögország 8-10 ezer férőhelyet kíván kialakítani különböző táborokban, de olyan központok is lesznek, ahol őrizetbe vett és kitoloncolásra váró embereket gyűjtenek össze.
Muzalasz elmondta azt is: az EU arra ösztönzi Görögországot és Törökországot, hogy kétoldalú együttműködés keretében próbálja fékezni, lassítani a migrációs hullámot. A görög miniszter közlése szerint meg is kezdték már az erről szóló tárgyalásokat Ankarával.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!