A hidegháború óta nem volt ilyen súlyos megosztottság

A jelenlegi geopolitikai helyzet súlyos megosztottságot okozott az EBESZ-en belül.

MTI
2015. 10. 12. 12:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ukrán és orosz hírforrások szerint Zannier Moszkvában kijelentette, hogy ennyire súlyos megosztottság a hidegháború óta nem volt az EBESZ-ben. Szavai szerint a szervezetben igyekeznek elkerülni, hogy újabb választóvonalak alakuljanak ki Európában. Az általános biztonságot veszélyeztető tényezők közé sorolta a radikalizmus és a terrorizmus terjedését, valamint az Európai Unió országaiban jelentős gondokat okozó menekülthullámot.

Zannier, aki a tervek szerint a nap folyamán Moszkvában találkozik Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, minderről még tárgyalásuk előtt beszélt a több szovjet utódállamot tömörítő Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB) állandó tanácsának kibővített ülésén.

A főtitkár a Kommerszant című orosz napilap hétfői számában megjelent interjúban a kelet-ukrajnai válságról szólva úgy fogalmazott, hogy „óvatos derűlátással” tekint most a konfliktus rendezésének perspektívájára. Pozitív fejleménynek nevezte, hogy a szeptember 1-jén életbe léptetett tűzszünetet a felek alapvetően betartják. Kiemelte ugyanakkor, hogy a válság rendezését célzó minszki megállapodások teljesítése szerinte bonyolult és hosszú folyamat.

Közben Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn a fegyveres erők harci egységeinek parancsnokaival találkozva hangsúlyozta, hogy az ukrán hadseregnek folyamatosan magas szintű készültségben kell lennie, mert a Donyec-medencében bármelyik pillanatban kiújulhatnak a harcok.

„Egyáltalán nem hiszek Putyin bábjainak és az általuk tett ígéreteknek. A politikai, diplomáciai rendezés számunkra legjobb, legelfogadhatóbb feltételeiért küzdve nyíltan ki kell mondanom, hogy minden pillanatban készen kell állnunk a legrosszabbra” – szögezte le Porosenko.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.