A pápa kezében a döntés

A záródokumentum nyilvánosságra hozataláról a szavazás után határoz.

MTI
2015. 10. 12. 20:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szóvivő elmondta, hogy az október 4-én kezdődött XIV. rendes püspöki szinódus munkáját összefoglaló záródokumentumról (relatio finalis) október 24-én szavaznak a tanácskozáson résztvevő püspökök. A záródokumentumot átadják Ferenc pápának, és az egyházfő dönt a sorsáról. „Ha a pápa azt kéri, hogy bocsássuk nyilvánosságra, mi közölni fogjuk a dokumentumot, ahogyan tavaly is történt” – jelentette ki Federico Lombardi, arra utalva, hogy a tavalyi rendkívüli szinódus záródokumentumát a tanácskozás végén azonnal publikálták.

A szóvivő hozzátette, az egyházfő azonban úgy is dönthet, hogy a záródokumentumot csak később hozzák nyilvánosságra, vagy egyáltalán nem, mivel az esetleg egy, a szinódust követő apostoli buzdítás része lehetne.

Federico Lombardi azzal a levéllel kapcsolatban is nyilatkozott, amelyet az olasz sajtó értesülései szerint 13 bíboros még a szinódus kezdete előtt intézett Ferenc pápához. A levél aláírói azt kérték az egyházfőtől, hogy ne a szinódust előkészítő munkadokumentum (instrumentum laboris) képezze a záródokumentum alapját, hanem minden egyes kérdésben szavazás döntsön arról, mi kerüljön be a szinódust záró dokumentumba. A levél megkérdőjelezte azt is, hogy a záródokumentumot összeállító bizottság tagjait nem a szinódus szavazta meg.

Emellett szorgalmazta, hogy a családról szóló püspöki tanácskozást ne az elvált és újraházasodott hívőkkel kapcsolatos doktrinális probléma uralja. Lombardi atya kijelentette, hogy nincsen tudomása ilyen levélről. A szóvivő arra is figyelmeztetett, hogy a levél állítólagos aláírói közül többen tagadták, hogy nevüket adták volna hozzá, közöttük Angelo Scola milánói érsek és André Vingt-Trois párizsi érsek is.

Az MTI úgy értesült, hogy a levélírók között feltüntetett Erdő Péter bíboros is cáfolta, hogy csatlakozott volna az aláírókhoz. Az európai püspöki konferenciák tanácsa (CCEE) közleményben tisztázta, hogy a levélírók között feltüntetett Erdő Péter bíboros cáfolja, hogy csatlakozott volna az aláírókhoz.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.