A római képviselőház 310 igen, 66 nem szavazattal és 83 tartózkodással fogadta el az olasz állampolgárság megszerzésére vonatkozó új jogszabályokat. A törvény hatályba lépéséhez a felsőház támogatása is szükséges, de ez nem lesz ellentétes a képviselőház döntésével.
Eddig csak olasz állampolgárságú szülő gyermeke kaphatott olasz állampolgárságot. A törvénytervezet értelmében a külföldi állampolgárságú szülőktől Olaszországban született gyermek is olasz állampolgárságot kaphat, valamint azok a gyerekek, akik tizenkét éves koruk előtt telepedtek le családjukkal Olaszországban, és legalább öt évet olasz iskolába is jártak. A jogszabály nem vonatkozik az EU-állampolgárok gyermekeire, kimondottan az Itáliában élő és dolgozó bevándorlók gyermekeire érvényes. Feltétel, hogy a bevándorló szülőknek legalább az egyike EU-konform tartózkodási engedéllyel éljen Olaszországban. Ezt a tartózkodási engedélyt a legalább öt éve Olaszországban dolgozó és adózó bevándorlók kapják meg, akiknek olasz nyelvvizsgát is kell tenniük.
Az olasz állampolgárság nem automatikusan jár: a bevándorló szülők kérelmezhetik gyerekeik számára 18 éves koruk előtt. Ha a szülők nem kérték, de az Olaszországban maradt nagykorú fiatal olasz állampolgár akar lenni, 20 éves koráig kérelmezheti az állampolgárságot.
A jogszabály arra az Olaszországban élő 127 ezer fiatalra is vonatkozik, aki bevándorlócsalád gyerekeként Olaszországban született vagy 12 éves kora előtt érkezett, de a törvény hatályba lépésekor már betöltötte a 20. évét.
Az olasz állampolgárság megszerzési lehetőségének bővítését a kormányzó Demokrata Párt (PD) támogatta, az 5 Csillagos Mozgalom (M5S) tartózkodott, az ellenzéki Hajrá, Olaszország (FI), az Északi Liga és az Olasz Testvérek (FdI) nemmel szavazott.
Ettore Rosato a PD képviselőházi frakcióvezetője hangsúlyozta, hogy a születési hely szerinti (ius soli) állampolgárság a változó olasz társadalomhoz alkalmazkodik. Roberto Calderoli az Északi Liga politikusa kijelentette, hogy nem lehet százezreknek olasz állampolgárságot ajándékozni az olaszok megkérdezése nélkül. Calderoli népszavazást szorgalmazott a kérdésről.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!