Peter Dutton feltárta, hogy országa más államokkal is tárgyal a migránsok el-, pontosabban áthelyezéséről. „Nagyon őszintén és már jó ideje beszélünk ezekkel a partnereinkkel. Kambodzsával kétoldalú megállapodásunk van, és ha meg tudunk egyezni más országokkal is, megtesszük” – mondta Dutton.
Tárgyalópartnere Albert F. Del Rosario Fülöp-szigeteki külügyminiszter volt, akinek szóvivője megerősítette a tárgyalásokról szóló hírt, ám részleteket nem fedett fel.
Ausztrália kiutasít minden olyan menekültet, aki törvénytelenül, csónakon próbál a területére jutni. Az elfogott próbálkozókat Naurura és Pápua Új-Guineára küldi. Naurun Ausztrália maga működtet migránstábort. Az abban élőknek már jó ideje felkínálta a lehetőséget, hogy ha Kambodzsába vándorolnak, akkor pénzt kapnak, továbbá szállást és egészségügyi ellátást, amelyek költségeit Ausztrália fizeti.
A táborlakók azonban nem kapkodnak a lehetőségért: eddig mindössze négyen éltek vele. Canberra kambodzsai mingránsügyletét ráadásul széles körben elítélik emberi jogi szervezetek, mondván, hogy aligha ideális otthon betelepülőknek a délkelet-ázsiai ország, amely köztudottan szegénységben sínylődik, korrupció fojtogatja és nem biztosítja az emberi jogok érvényesülését.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!