A CNN hírtelevízió értesülései szerint a C-17-es típusú gépek összesen 50 tonnányi utánpótlást dobtak le az éj leple alatt a Szíria északi részén fekvő Haszaka tartományban az Egyesült Államok által korábban már „átvilágított” Szíriai Arab Koalíció nevű mérsékelt felkelőszövetség harcosai számára.
Az amerikai hírcsatorna kormányzati forrására hivatkozva azt közölte, hogy a felkelők sikeresen összegyűjtötték az amerikai gépek által ledobott összes utánpótlást, amely kis kaliberű fegyverekbe való lőszerből és más harci eszközökből, köztük kézigránátokból állt. A szállítógépeket vadászrepülők kísérték a bevetés során – jelentette a CNN.
A lőszerszállítást a Reutersnek egy katonai forrás is megerősítette. Mind a CNN, mind a Reuters úgy vélte, hogy az akció a szíriai mérsékelt ellenzék támogatását célzó, a Pentagon által a múlt héten átalakított új amerikai stratégia első lépése volt.
Egyes sajtójelentések szerint az utóbbi időben az orosz légierő több csapást mért olyan, az IÁ mellett Moszkva által támogatott Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimje ellen is küzdő fegyveres csoportokra, amelyeket az Egyesült Államok Központi Hírszerző Ügynöksége (CIA) képzett ki és fegyverezett fel.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!