A befogadóállomáson kétszázzal több migráns tartózkodott, mint amennyit befogadni képes.
A horvát belügyminiszter a sajtónak úgy nyilatkozott: az ilyen kisebb összetűzések már megszokottak, és a rendőrség nagyon gyorsan kezelni tudja a helyzetet.
A különböző nemzetiségű menedékkérők között néha feszültség támad, főleg az afgánok erőszakosak – mondta, majd hozzátette: „ha helyet akarnak maguknak a sátorban, készek arra, hogy bárkit kidobjanak onnan”.
Az opatovaci ideiglenes sátortábor 4-5 ezer ember befogadására alkalmas. Az utóbbi néhány napban azonban nőtt a szerb–horvát határt illegálisan átlépő migránsok száma, akiket a horvát hatóságok nagyon rövid időn belül vonattal és buszokkal a magyar határa szállítanak.
A horvát közszolgálati rádió helyszíni tudósítója szerint vasárnap délelőtt annyi busz érkezett a befogadóállomásra, hogy komoly dugó alakult ki az odavezető utakon.
A hideg és esős idő miatt egyre több beteg migráns is érkezik a menekülttáborba. Durdica Ivkovic, az UNICEF programvezetője szombaton a sajtónak úgy nyilatkozott: a gyerekek súlyos légzőszervi megbetegedésekkel érkeznek, gyakori a bőrbetegség és a viszketegség is.
A belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint szeptember közepe, a szerb–magyar zöldhatár lezárása óta 154 766 illegális bevándorló lépte át a szerb–horvát határt.
Hazánkon is komoly a nyomás: mintegy 350 ezer illegális bevándorlóval szemben intézkedtek a rendőrök szombatig – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata a rendőrség honlapján vasárnap.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!