Az Oroszország által indított szíriai légicsapások nyomán vita bontakozott ki a Pentagonban arról, hogy az amerikai hadsereg katonai erejével nyújtson-e támogatást az általa kiképzett és felfegyverzett szíriai felkelőknek, ha az orosz harci repülőgépek célkeresztjébe kerülnek – közölték csütörtökön névtelenül nyilatkozó amerikai illetékesek.
Tájékoztatásuk szerint a vezérkari katonai vezetőknek és a védelmi tárca illetékeseinek át kell rágniuk magukat bonyolult jogi és külpolitikai kérdéseken, mérlegelniük kell a katonai erő bevetésének kockázatát válaszul az esetleges orosz támadásokra.
Ashton Carter védelmi miniszter nem volt hajlandó beszélni erről, amikor a minap kérdést szegeztek neki. Washingtonban ugyanakkor tisztában vannak azzal, hogy ez a felvetődő kérdések egyike, amikor megoldást keresnek a tágabb dilemmára, amelyet Josh Earnest fehér házi szóvivő úgy fogalmazott meg, hogy Oroszország „válogatás nélküli katonai hadműveleteket folytat a szíriai ellenzék ellen”.
Washington és Moszkva között nő a feszültség az orosz légicsapások miatt, amelyek szemlátomást Bassár el-Aszad szíriai elnök megerősödését szolgálják. Az oroszok ugyanis a lázadókat – köztük feltehetően egyes, amerikaiakkal szövetséges ellenzéki fegyvereseket – támadják, ahelyett hogy ígéretükhöz híven az Iszlám Állam terrorszervezet állásait vennék célba.
A Pentagon csütörtökön első ízben tárgyalt erről orosz illetékesekkel, elkerülendő egy orosz–amerikai összetűzést a szíriai légtérben. A Washingtont képviselő Elissa Slotkin, a védelmi tárca nemzetközi biztonsági ügyekért felelős helyettes államtitkára a videokonferencia alkalmával aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Oroszország olyan területekre mér légicsapásokat, ahol alig vannak vagy egyáltalán nincsenek IÁ-fegyveresek.
John Kerry amerikai külügyminiszter a minap az ENSZ New York-i székházában leszögezte: az a fontos, hogy az orosz gépek ne támadjanak Szíriában senkit, kivéve az Iszlám Államot. Washingtoni illetékesek már korábban világossá tették, hogy az Egyesült Államok által kiképzett felkelők légi támogatást fognak kapni, ha megtámadják őket az Iszlám Állam vagy a szíriai kormányerők fegyveresei. Egyelőre azonban csak mintegy nyolcvan, amerikaiak által kiképzett szíriai lázadó tért haza harcolni.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!