Az eseményt közvetítő CNN értékelésében azt méltatta, hogy Clinton a két és fél órás vitaműsor folyamán mindvégig megőrizte nyugalmát, képes volt megcsillogtatni politikai tapasztalatát és témaismeretét, ügyesen kezelte a politikai következetlenségeire vonatkozó bírálatot, és humorával emberi arcot adott a gyakran bírált jelöltségének. A volt first lady állta a kritikákat, és a vita során olyan kijelentést is tett, amely egész kampányának mottója lehet. „Progresszív vagyok. De olyan progresszív, aki azt szereti, ha a dolgokat elvégzik” – mondta.
Egyik legnagyobb bravúrját egy, három ellenfele által indított támadásra reagálva mutatta be. Azért bírálták őt, mert annak idején, szenátorként megszavazta az iraki háborút. Clinton elmondta, hogy a témát sokszor megvitatta az akkoriban szintén szenátor Barack Obamával, aki az elnökké választása után felajánlotta neki a külügyi tárcát, és sok nehéz üggyel kapcsolatban megbízott az értékítéletében.
Hillary Clinton, nem úgy, mint a demokrata népszerűségi listákon második helyen álló Bernie Sanders, élt a lehetőséggel, hogy támadja a legkomolyabb ellenfelét. Az exkülügyminiszter egyebek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a vermonti szenátor egyáltalán nem elég erélyes a lőfegyverekhez jutás megszigorításának ügyében.
A CNN szerint Sanders szereplése nem ítélhető meg egyértelműen: a szenátor elsősorban a saját szavazóbázisához szólt, feltehetően azon kívül nem sokakat sikerült megszólítania. Nem valószínű emellett, hogy sikerült eloszlatnia az önmaga jellemzésére használt „demokratikus szocialista” szókapcsolat iránti amerikai ellenszenvet, és olyan politikusként bemutatnia magát, akit általános választáson az Egyesült Államok elnökévé lehet választani.
A The Washington Post szerint a két politikus választási lehetőséget ajánlott fel a pártjának: Clinton realistaként állította be magát, aki belülről kíván dolgozni a politikai rendszer megváltoztatásán, Sanders pedig kérlelhetetlen felkelőként, aki kész szétzúzni a régi rendet.
A Politico szerint Hillary Clinton földcsuszamlásszerű győzelmet aratott, a The New York Times szerint pedig jelenléte olyannyira domináns volt a színpadon, hogy még a legsebezhetőbb pontja, a szerverhasználat ügye is a javára fordult – a segítségére siető és a pártjára álló Sanders jóvoltából. A liberális lap úgy vélekedett, hogy a vita fordulópontot jelent a hónapok óta nehézségekkel küzdő Clinton kampányában. Az NBC News szerint a szenátor „gyakorlatilag semlegesítette” a legesélyesebbnek tartott demokrata elnökjelölt-aspiráns leggyengébb pontját. A The Huffington Post szerint viszont Sanders éppen ezzel bizonyította azt, hogy nem mindennapi politikus.
A legtöbb elemzés a vitán szintén részt vevő Martin O’Malley-t, Lincoln Chafee-t és Jim Webbet a nem túl emlékezetes szereplése miatt vesztesnek minősítette. Több értékelés szerint (CNN, Politico, Forbes) szerint azonban az est legnagyobb vesztese Clinton jó szereplése miatt Joe Biden alelnök lett, aki még mindig nem döntötte el, hogy indul-e az elnökválasztáson, és nem vett részt a vitán. A Slate szerint Biden rosszul számított, ha arra várt, hogy Clinton összecsuklik az első fő műsoridős próbája alatt.
Donald Trump az ABC televízió reggeli műsorában úgy vélekedett, hogy Clinton uralta a vitát, „azt tette, amit tennie kellett”, és győztesként került ki belőle. Rámutatott ugyanakkor, hogy sem a vitavezetők, sem riválisai nem voltak agresszívek. A republikánus aspiráns szerint Sanders hibát követett el, amikor a vitatott külügyminiszteri magánlevelek ügyében Clinton segítségére sietett.
A vita CNN-közvetítésének átlagnézettsége a Nielsen Fast National szerdai közlése szerint 15,3 milliós volt, ezzel megdöntött minden korábbi demokrata előválasztási összecsapás iránti nézői érdeklődést. A párt esetében az eddig televíziós nézettségi rekordot, 10,7 millióval az ABC tartotta, amely a 2008-as philadelphiai vitát közvetítette. A kábeltelevíziók között a csúcs, 8,3 millióval a CNN-é volt, amely ugyanabban az évben egy hasonló, Los Angeles-i rendezvényt tűzött műsorára.
A demokraták összecsapása iránti érdeklődés azonban alatta maradt annak, amely a republikánus elnökjelölt-aspiránsok első, augusztusi vitáját – és a profi televíziós Trump színre lépését – övezte: a Fox News adását 24 millióan nézték akkor. A szeptemberi második menetre 23,1 millióan kapcsoltak rá a CNN-en.