Így ünnepelte 63. születésnapját Putyin

Tekintse meg a rendhagyó ünneplésről készült felvételeket!

MTI
2015. 10. 07. 20:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tavalyi téli olimpiára épült arénában Putyin csapata 15:10-re verte meg az ellenfelet, az elnök maga hét gólt lőtt.

Az elnök csapatát erősítette védelmi minisztere, Szergej Sojgu és az amerikai profi jéghokiliga, az NHL több volt orosz sztárja, köztük Vjacseszlav Fetyiszov és Pavel Bure. A rivális csapat főleg Putyin régi barátaiból, köztük az ország leggazdagabb üzletembereiből állt.

Sok más rendezvényhez hasonlóan a szerdai jégkorongmérkőzés is arra volt hivatott, hogy Vlagyimir Putyint életerősnek és diadalmasnak mutassa, azt sugallja, hogy ő a megfelelő ember az ország vezetésére – írta a Reuters brit hírügynökség.

„Aki cselekszik és győzelemre tör, az győzni is fog” – jelentette ki tévéfelvételek tanúsága szerint a nemzeti színű jéghoki-formaruhát viselő Putyin a lelátón lelkendező nézők és játékostársai előtt.

Az elnök szóvivője azt mondta, hogy Putyin a meccs után „szolid ünneplést” tart a többi játékossal, majd valószínűleg barátaival és szeretteivel tölti az estét.

Egy új, Putyint szuperhősként ünneplő dalt, amelyet A legjobb barátom címmel két jól ismert orosz rapper szerzett az elnök születésnapjára, és a hozzátartozó videoklipet, amelyet a moszkvai Vörös téren forgattak, egy nap alatt több mint 700 ezerszer töltöttek le az orosz vezető rajongói az internetről. Itt megtekintheti a videót!

Moszkvában egy rajongói klub kiállítást rendezett Putyint különböző valós és képzeletbeli figurák szerepében, így például Nagy Sándorként, Julius Caesarként, Bismarckként, Gandhiként, Robin Hoodként, Che Gueveraként, Télapóként, Batmanként, Jupiterként vagy Buddhaként ábrázoló portrékból.

A csecsen fővárosban, Groznijban a születésnapot egy labdarúgómeccsel ünnepelték, amelyre egykori jeles olasz focistákat hívtak meg, emelendő az esemény fényét. A szervezők egy, az egész pályát lefedő molinón kívántak boldog születésnapot Putyinnak.

Belgrádban egy oroszbarát párt egy orosz nemzeti színekben pompázó, 14 kilós tortát osztott szét a járókelők között a jeles nap alkalmából.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.