A jeruzsálemi miniszterelnöki hivatal közleményében megtévesztőnek és a közel-keleti „uszítást és a katasztrófát ösztönző” beszédnek nevezte Abbász New York-i felszólalását, és visszautasította azt a vádat, hogy Izrael Jeruzsálemben, a Mecsetek terén megpróbálná felrúgni a status quót.
A kormány és az ellenzék jobboldali pártjainak számos politikusa ítélte el a palesztin elnök felszólalását, de Jichák Hercog, a parlamenti ellenzék és a szociáldemokrata Munkapárt vezetője mind Abbászt, mind Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnököt támadta a felszólalás nyomán.
„Abbász apartheidet hangoztató szavai torzítanak, és mindkét oldalon a szélsőségeseket erősítik – mondta Hercog. – Abbász és Netanjáhú döntésektől félő vezetők, jelszavakat fújnak, egymást vádolják, minket pedig nehéz helyzetbe és bizonytalan jövőbe sodornak.”
A Háárec című lap elemzője, Barak Ravid szerint Abbász „bombát telepített” kijelentésével, de egyelőre nem világos – írja a cikkében –, hogy azonnal vagy későbbre időzített robbanószerkezetről van-e szó, vagy esetleg csak „bűzbombáról”, amelynek hatása gyorsan elszáll. A miniszterelnöki hivatal Ravid szerint azért nem reagált az Abbász-beszéd érdemi részére, mert még nem ismerték fel a jelentőségét, s csak fenyegetésnek tekintik, miután a palesztin elnök nem nevezte meg a szerződés felmondásának konkrét időpontját és lépéseit. Ennek szerinte az az oka, hogy Abbász előbb felméri kijelentésének hatását, és aszerint „hatástalanítja vagy robbantja bombáját”.
Nem világos, hogy a Netanjáhú-kormány mit válaszol az egyoldalú lépésre, de Ravid úgy véli, hogy a palesztin kérdésben nem rendelkezik kidolgozott stratégiával, csak a status quót, az eddigi állapotokat próbálja mindenáron megőrizni, noha ez Abbász szerint nem tartható tovább.
A Jediót Ahronót című újság elemzői úgy látják, hogy Abbász ugyan elhelyezte a jó előre beígért bombát az asztalon, még nem robbantotta fel, nem hajtotta végre fenyegetését. A jövő mégsem tűnik biztatónak, mert időpontokat nem adott meg, de azt ígérte, hogy fokozatosan felszámolja az Izraellel folytatott egyeztetéseket, Izraelt megszálló államnak deklarálja, Ciszjordániában pedig – végső esetben – felszámolja a Palesztin Hatóságot, aminek következtében a területen izraeli katonai kormányzást kellene bevezetni.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!