Menekülés közben sérült meg a mexikói drogbáró

Joaquín Guzmán, vagyis El Chapo (a Köpcös) két és fél hónapja szökött meg a legszigorúbban őrzött börtönből.

MTI
2015. 10. 17. 9:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Sinaloa kartell vezetőjének kézre kerítésére nagyszabású akció indult külföldi ügynökségek segítségével, miután két és fél hónapja megszökött a legszigorúbban őrzött mexikói börtönből. A hatóságok fontosnak tartották megjegyezni, hogy Guzmán nem a rendőrökkel vívott közvetlen összecsapásban sebesült meg. Leszögezték, mindent megtesznek azért, hogy ismét őrizetbe vegyék.

Az amerikai kábítószer-ellenes ügynökség (DEA) úgy tudja, hogy szökése után a drogbáró Sinaloa szövetségi állam hegyei között bújt el, amely szülőföldje és kartelljének hátországa egyben. „El Chapót a lakosság is támogatja ezen a vidéken” – közölte az AFP hírügynökséggel egy meg nem nevezett forrás a DEA-nál. A bűnöző utáni kutatás az ország északnyugati részére koncentrálódik, ahol Sinaloa elterül.

A mexikói kormány bejelentésének előzménye, hogy az NBC News amerikai hírtévé beszámolt egy telefonbeszélgetésről, amelyből arra lehetett következtetni, hogy El Chapo egy sinaloai faluban, Cosalában, egy farmon tartózkodott. A mexikói biztonsági erők a múlt héten helikopterrel rajtaütöttek a birtokon, és tűzharcba keveredtek drogkereskedőkkel, de ők gépkocsikon el tudtak menekülni.

A drogbáró júliusban szökött meg a börtönből, mint kiderült, egy másfél kilométer hosszú alagúton át, amelynek a bejárata cellájának a tusolója alatt kezdődött. Eltűnésének pillanatait a cellában térfigyelő kamera rögzítette, a felvétel felkerült az internetre is. Egy 1,7 méter magas, 80 centiméter széles, világítással és szellőzőrendszerrel ellátott alagútról van szó. A képsorok vágányokat és egy azokon közlekedni képes motoros kocsit is mutattak, amellyel a földet szállították el a járatból. A gengszternek a börtönön kívül és belül is voltak segítői.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.