A kancellár a Die Welt című lap online kiadásában megjelent beszámoló szerint kiemelte, hogy tranzitzónák kialakításával nem lehet megoldani a válságot, de lehetne alkalmazni az eljárást például olyan esetekben, amikor egy menedékkérő nyilvánvalóan szándékosan elhagyja az iratait és nem hajlandó együttműködni személyazonossága megállapításában. Erről kell tárgyalni a CDU/CSU pártszövetség koalíciós társával, a szociáldemokrata párttal (SPD) – mondta Angela Merkel.
A CDU és bajor testvérpártja, a CSU már megállapodott a tranzitzónák kialakításáról, de az SPD fenntartásokkal viszonyul a javaslathoz, és több tekintélyes szociáldemokrata vezető elutasítja azt. A CDU/CSU elképzelése alapján a tranzitzónák a határ térségében kijelölendő övezetek, amelyekben a menedékjogi kérelem benyújtásának szándékával Németországba érkező embereknek meg kell várniuk, hogy a hatóságok gyorsított eljárással eldöntsék, jogosultak-e ilyen kérelem benyújtására.
A megoldás alapja az úgynevezett repülőtéri eljárás, amelyet a legutóbbi nagy menekülthullám után, 1993-ban vezettek be. Főleg akkor alkalmazzák, ha valakinek nincsenek papírjai, vagy nyilvánvalóan nem szorul a német állam védelmére. Ilyen esetekben megtagadható a belépés az országba. Az eljárást 48 órán belül folytatják le, a kérelmezőnek a döntésig a repülőtéren kijelölt helyen kell maradnia.
Angela Merkelt pártjában sokan bírálják a menekültválságban elfoglalt álláspontja miatt. A múlt héten 34 CDU-s vezető nyílt levélben foglalta össze a kifogásokat. Kiemelték, hogy a Merkel-féle „nyitott határok politikája” sem az európai, sem pedig a német jognak nem felel meg, és a CDU programjával sincs összhangban.
A pártelnök-kancellár négy úgynevezett regionális konferencián érvel az álláspontja mellett. A stadei fórum volt a második ilyen rendezvény. A Norddeutscher Rundfunk (NDR) regionális közszolgálati médiatársaság beszámolója szerint a bírálatok özöne ezúttal elmaradt, és Angela Merkel sok tapsot kapott a részvevőktől. A kancellár beszédében kiemelte, hogy a német alaptörvény alapján minden ember méltóságát tiszteletben kell tartani, és nem csak a Németországban élő emberekét. Éppen ezt szolgálja a menedékjog, Németországnak azonban azt is jeleznie kell, hogy kinek nem tud segíteni. „Emberhez méltó módon bánunk azzal (a menedékkérővel) is, aki gazdasági okok miatt jön hozzánk, de meg kell mondanunk neki, hogy: neked el kell hagynod az országunkat” – fogalmazott.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!