A biztonsági erők könnygázt és gumibotokat használtak, valamint lövéseket adtak le, miközben a Diallo háza előtt összegyűlt tömeg kövekkel és botokkal felfegyverkezve elzárta az utat.
Diallo a helyi rádión keresztül üzent a tömegnek, hogy ne támadjanak senkire, viszont ha támadás érné őket, védjék meg magukat.
Nem egyértelmű, hogy mi volt a zavargások kiváltó oka, csupán annyi bizonyos, hogy Condé csütörtökön elutasította az ellenzék követelését a választás elhalasztására. Az ellenzékiek a választási eljárás vélt szabálytalanságaira hivatkoztak követelésük alátámasztásaként.
A nyugat-afrikai állam történetében nem először fordul elő a választást megelőző erőszak. Alpha Condé az egy nappal korábbi, csütörtöki zavargásokat követően, amelyekben legalább egy ember életét vesztette, és húszan megsérültek, lemondta a kampánycsend előtti utolsó nyilvános szereplését.
A vasárnap választáson Condé újraválasztása várható. A politikus 2010-ben került hatalomra, megválasztása kétévnyi könyörtelen katonai uralomnak vetett véget. Azóta az országot ebolajárvány sújtotta, a gazdaság pedig az ország egyik legfontosabb exportált ásványkincsének, a bauxit árának drasztikus csökkenése miatt gyengélkedett. A világ egyik legnagyobb, még érintetlen vasérclelőhelyének gazdasági kiaknázása is akadozik a délkeleti Simandou hegy térségben.
Elemzők szerint a belső nehézségekkel küzdő államban a választás, illetve az eredmény körüli viták akár etnikai indíttatású erőszakhoz is vezethetnek a támogatói csoportok között.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!