Az ítéletet szerdán hirdették ki – jelentette az AFP. Az indoklás szerint Rasot Kamalov iszlám kalifátus létrehozására buzdította követőit, ahol kizárólag az iszlám jog, a saría érvényesül. Az ügyészség szerint az imám az Iszlám Állam dzsihadista szervezet ideológiáját terjesztette. A vallási vezető védőügyvédei bejelentették, hogy fellebbeznek az ítélet ellen, mivel a vádakat szövegkörnyezetükből kiragadott állításokra alapozták. Követői szerint az imámot a szónoklataiban megfogalmazott kormánybírálat miatt ítélték el.
Az ügy előzménye, hogy Kirgizisztánban július végén vizsgálat indult egy interneten közzétett videofelvétel miatt, amelyben arra szólítják fel az ország polgárait, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz. A felvételen egy lóháton ülő férfi kirgiz nyelven arra szólítja fel honfitársait, hogy a „hitetlenek országából” menjenek az Iszlám Állam területére. A férfi szerint a többségében muzulmánok lakta Kirgizisztán „szégyenletes ország”, amely az emberek által létrehozott törvények szerint él.
A volt szovjet tagköztársaság biztonsági szolgálata éppen július közepén jelentette be, hogy felszámolt egy Iszlám Állam harcosaiból álló sejtet, amely egy helyi orosz támaszpont ellen és a fővárosban, Biskekben tervezett merényleteket.
A közép-ázsiai ország hatóságai márciusban nyilvánították terrorszervezetnek az Iszlám Államot. Becslések szerint több mint 200 kirgiz állampolgár harcol Irakban és Szíriában a dzsihadista szervezet oldalán.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!