„Szeretnék biztonságban élni, ínyenc ételeket enni, szórakozni menni a barátaimmal, szép ruhákat hordani. Gondtalanul akarok élni, másvalaki költségén. Van egy ötletem: menekült leszek!”
– olvasható azon a karikatúrán, amelyet egy jobboldali japán művész, Haszumi Tosiko készített egy kanadai dokufotós képe alapján. Az eredeti felvétel egy hatéves szír menekült kislányt ábrázol, aki egy libanoni sátortábor lakója. A fotót Jonathan Hyams, a Save the Children alapítvány munkatársa fényképezte.
Haszumi Facebook-oldalán posztolt képe miatt több mint tízezren iratkoztak fel arra a petícióra, amelyben a közösségi oldalt sürgetik, hogy vegye le a rajzot. A „Ne engedjük a rasszizmust” elnevezésű profil azt állítja, hogy sokan jelentették az illusztrációt, és kérték a közösségi oldalt, hogy törölje, mert sérti a szíriai menekülteket. A BBC Trendingnek nyilatkozó művész kifejtette: úgy gondolja, hogy a petíciót a baloldali aktivisták írták alá, akik már korábban is támadták politikai indíttatású karikatúrái miatt. A japán művész azt is kijelentette, hogy sem a rajzon, sem a hozzáfűzött feliratban „nem tettem említést semmilyen konkrét etnikumra, illetve nemzetre”.
Habár a Japan Times azt írta, hogy a Facebook arra hivatkozva nem törölte a képet, hogy a közösségi irányelveikkel nem ellentétes, a japán illusztrátor mégis eltávolította a karikatúrát. „A manga nem minősül a szerzői jogok megsértésének” – tette hozzá Haszumi. Azt is elmondta, nincs miért bocsánatot kérnie, az eredeti kép szerzőjének kérésére törölte a illusztrációt, mert ahogy fogalmazott: „óriási bajt okoztam neki”.
Jonathan Hyams a Twitteren fejezte ki a karikatúra miatti ellenérzéseit:
„Megdöbbent és mélyen elszomorít az, ha bárki úgy dönt, hogy egy ártatlan gyermek fényképét használja ilyen perverz előítéletek illusztrálására.”
„A képet adott környezetéből kiragadva használni és elferdíteni mérhetetlenül tiszteletlen a lánnyal, a családjával és a menekültekkel szemben. Örülünk, hogy a képet már eltávolították” – hangoztatta a Save The Children szervezet egy nyilatkozatában.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!