Szétcsapnak a britek az illegális munkavállalók között

A nekik szállást bérbeadó lakástulajdonosok is súlyos büntetésekre számíthatnak.

MTI
2015. 10. 13. 20:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tervezetből idézve Theresa May brit belügyminiszter a képviselőknek elmondta: az illegális munkavállalásért a módosítás elfogadása esetén hat hónapig terjedő szabadságvesztés lesz kiróható. Mivel pedig a törvénymódosítás alapján bűncselekménynek számítana a jogcím nélküli bevándorlók illegális nagy-britanniai munkavégzése, a nekik folyósított bér is bűncselekményből származó jövedelemnek minősül majd, és a brit hatóságok ennek alapján lefoglalhatják e jövedelmeket.

A konzervatív párti kormány igyekszik ellehetetleníteni az illegális bevándorlók lakhatását is. A tervezet szerint ugyanis az ingatlanaikat kiadó lakástulajdonosok törvényi kötelessége lesz a külföldi bérlők kilétének pontos ellenőrzése. Ehhez meg kell vizsgálniuk útlevelüket, vízumköteles bérlők esetében pedig azt is, hogy van-e érvényes nagy-britanniai tartózkodási engedélyük, és gyanú esetén a hatóságokhoz kell fordulniuk.

Ennek elmulasztása szintén szabadságvesztést vagy pénzbírságot vonhat maga után.

A brit kormány emellett bűncselekménnyé kívánja nyilvánítani azt is, ha a brit munkaközvetítő ügynökségek csak külföldön toboroznak munkaerőt nagy-britanniai állásokra, anélkül hogy ezeket a munkahelyeket Nagy-Britanniában, angol nyelven is meghirdetnék.

A tervezett előírások között szerepel, hogy a brit közigazgatásban elhelyezkedő külföldi munkavállalóknak – főleg olyan munkakörökben, amelyekben közvetlen kapcsolatba kerülnek a lakossággal – folyékonyan kell beszélniük angolul.

Theresa May szerint e szigorításoknak az a céljuk, hogy a brit állampolgárok és a Nagy-Britanniában törvényesen letelepülő külföldiek számára „igazságosabb” jogi környezetet teremtsenek. A belügyminiszter kijelentette: az illegális nagy-britanniai munkavállalás lehetősége volt eddig az illegális bevándorlás fő hajtóereje.

Theresa May már a kormányzó Konzervatív Párt múlt heti éves kongresszusán elmondott beszédében is részletesen foglalkozott az illegális bevándorlással. Kijelentette: nem szabad azonos elbírálás alá venni a tényleges menekülteket a gazdasági migránsokkal.

„Teljesen érthető a jobb élet utáni vágy”, de minden ország csak korlátozott számban tud befogadni bevándorlókat. Nagy-Britanniában is milliók szeretnének élni, de a tömeges bevándorlás ellehetetleníti a társadalmi kohéziót – mondta a manchesteri kongresszuson a brit belügyminiszter.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.