Ezen az alapon pedig büntethetők például a vonatvezetők, akik a menedékkérőket Ausztriából Németországba szállító különvonatokat vezetik, de talán a kancellár is, hiszen legalábbis a Magyarországról elindult menedékkérők beengedéséről hozott döntéssel, illetve a döntés meghozatala óta aktívan elősegíti az illegális határátlépést, és nem törekedik az ilyen cselekmények beszüntetésére.
A passaui egyetem professzora azonban nem Angela Merkel vagy a vonatvezetők felelősségre vonását szorgalmazza, hanem az ellentmondásos jogi szabályozásra akarja felhívni a figyelmet, és úgy véli, segíteni kell a menekülteken, természetesen a jogszabályi keretek között, amelyeken viszont szükség esetén változtatni is lehet.
Németországban a menedékkérők szűnni nem akaró áradata egyre inkább veszélyezteti a belbiztonságot – figyelmeztet a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) elnöke.
Holger Münch a Focus című hírmagazin következő számában megjelenő interjúban a csütörtökön előzetesen ismertetett részletek szerint elmondta, hogy míg tavaly egész évben 198 különböző fajtájú atrocitás, támadás történt menedékkérők, menekültek szállásai ellen, idén már október végéig háromszor többet, 600 ilyen esetet regisztráltak.
Ezek közül legkevesebb 543 eset a szélsőjobboldali indíttatású bűncselekmények közé tartozik. A feljegyzett esetek közül 95 erőszakos bűncselekmény volt, és 49 gyújtogatásos támadás történt szállások, befogadóállomások ellen.
Az ilyen bűncselekmények száma „drámaian emelkedik”, és nem lehet kizárni, hogy a menekültválság mélyülésével tovább erősödik az erőszakhullám, és halálos áldozatot követelő merényletek is történnek.
„A lehető leggyorsabban rendezetté kell tenni a folyamatokat és stabil struktúrákat kell kialakítani” – hangsúlyozta a BKA elnöke.
Az esetleges iszlamista terrorveszélyről azt mondta, hogy eddig száz „tipp” érkezett a hatóságokhoz feltételezett terroristákkal kapcsolatban, akik állítólag a menedékkérők között beszivárogtak Németországba. A gyanú az esetek többségében nem igazolódott be. Ugyanakkor „jelenleg nagyjából tíz esetünk van, amelyekben azt vizsgáljuk, hogy valaki részt vett-e háborús bűncselekményekben vagy tagja volt-e terrorszervezetnek” – mondta a szövetségi bűnügyi hivatal vezetője.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!